A magyarországi vadmacskák védelméről tartott konferenciát a Budakeszi Vadaspark december 5-én. Amint a vadaspark közleményéből kiderül, A lopakodás nagymestere végveszélyben című eseményen neves szakértők osztották meg kutatási eredményeiket.
Dr. Pongrácz Péter az ELTE képviseletében a hazai macskatartási szokásokról tartott előadást, Dr. Biró Zsolt pedig a házi macskák mozgásmintázatáról szóló kutatásának eredményeit ismertette. Dr. Lanszki József a dél-dunántúli vadmacska-állomány terepi vizsgálatainak és országos post-mortem vizsgálatainak tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal. Burányi Virág, a Budakeszi Vadaspark képviseletében, a Vadmacska Fajmegőrzési Program eddigi eredményeit mutatta be, különös hangsúlyt helyezve a kameracsapdás adatgyűjtések és a repatriáló ketrecek szerepére.
A délutáni terepi programon a résztvevők az eszközöket meg is tekinthették, így betekintést nyerhettek a vadmacskák megfigyelésére használt módszerekbe, többek között a kameracsapdázás technikájába és a repatriáló ketrecek működésébe Pilismaróton.
A konferencia 2021-ben elindított Vadmacska Fajmegőrzési Program része, amely keretében eddig számos jelentős eredményt sikerült elérni a genetikailag tisztavérű vadmacskák fennmaradásának érdekében.
A Pilisben, a Budai-hegységben és a Visegrádi-hegységben végzett kutatások révén a program nemcsak a faj helyzetének pontos feltérképezését segítette elő, de olyan hosszú távú stratégiák kidolgozását is, amelyek segíthetik az élőhelyek megőrzését.
A Budakeszi Vadaspark a konferencia mellett más akciókkal is tesz a vadmacskák védelméért. Idén nyáron például három árván maradt vadmacskát mentettek meg, akik közül egyet már vissza is engedtek a vadonba.
A vadmacska (Felis silvestris) a házimacska őse, és megjelenésében sokban hasonlít is rá. Ránézésre leginkább bozontos bundája, szélesebb feje árulhatja el, viselkedésében azonban egyből kitűnik háziasított rokonai közül. Nevéhez hűen már néhány hetes korában is nagyon vad, harcias és emberkerülő.
Leginkább a kevésbé háborgatott, középhegységi lombhullató erdőkben érzi jól magát, de ritkán fenyvesekben, sík területeken, bokros vagy sziklás területeken is előfordulhat. Éjszakai állatként napközben elbújva pihen, csak a sötétség beköszönte után indul vadászni.
Jellemzően kistestű rágcsálókat, nagyobb rovarokat, esetleg madarakat és halakat zsákmányol. Időnként azonban előfordul, hogy gyengébb képességű őz- és szarvasgidákat is el tud kapni. Ínséges időkben pedig beéri a dögökkel és a fűfélékkel is.
A Természetvédelmi Világszövetség Vörös Listája szerint nem fenyegetett, Magyarországon azonban 1974 óta védett állat. A faj 1987-es felmérése óta a populációjában és elterjedésében csökkenést figyeltek meg, amely mögött az erdők feldarabolódása, a házi macskákkal történő keveredés, a táplálékért és az élőhelyért folytatott verseny, valamint a kivadult macskák által terjesztett betegségek lehetnek felelősek.
A vadmacskát 2024-ben az Év Állatának választották, ami különleges figyelmet irányított a faj védelmére. Ez az elismerés hangsúlyozta a vadmacska ökológiai jelentőségét, és új lendületet adott a természetvédelmi törekvéseknek. A kampány eredményeként sikerült szélesebb körben felhívni a figyelmet a vadmacskák fennmaradását veszélyeztető tényezőkre, így például a hibridizációra és az élőhelyek zsugorodására.
The post A lopakodás nagymestere végveszélyben: így védik hazánk vadmacskáit first appeared on National Geographic.
