15 fok! Ez lesz a mai csúcs

Alakul az időjárás, a Kiderül azt ígéri, hogy ma a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között változik, csak az északkeleti határszélen lesz kissé hidegebb; késő este 1 és 12 fok közötti értéket mérhetünk.

Az egyéb meteorológiai paraméterek:

tovább szakadozik, csökken a felhőtakaró, változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel; az ország délnyugati harmadában és az Észak-Alföld térségében napközben többnyire kevésbé felhős idő lesz jellemző sok napsütéssel, míg északnyugaton, a Dunakanyar térségében és a keleti országrészben általában erősen felhős, borult maradhat az ég; délutántól ismét növekszik a felhőzet
csapadék nem valószínű
az északnyugati szelet nagy területen kísérik erős, főként a hegyekben viharos lökések; délnyugaton és északkeleten ugyanakkor mérsékelt marad a légmozgás.

A vasárnap borúsnak ígérkezik:

napközben főleg az ország északi, északkeleti felében közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk, másutt több lesz a napsütés, majd estefelé délen is megnövekszik a felhőzet
északkeleten helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat
a nyugati, északnyugati szél sokfelé megerősödik, hazánk délnyugati harmadán és az északkeleti tájakon maradhat mérsékeltebb a légmozgás
a hőmérséklet hajnalban általában 3 és 9 fok között alakul, a szélvédett, kevésbé felhős délnyugati és északkeleti vidékeken gyenge fagy is lehet; kora délután 9, 15 fok várható.

The post 15 fok! Ez lesz a mai csúcs first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed