200 millió eurós büntetést kell fizetnie Magyarországnak, mert nem teljesítette az EU-s bíróság egyik ítéletét

Az Európai Unió Bírósága arra kötelezi Magyarországot, hogy fizessen 200 millió euró átalányösszeget, és a késedelem minden egyes napjára 1 millió euró összegű kényszerítő bírságot amiatt, hogy nem teljesítette a íróság egyik ítéletét – közölték csütörtökön.

Az erről szóló közlemény szerint a bíróság 2020 decemberében megállapította, hogy Magyarország nem tartotta tiszteletben az uniós jog szabályait, többek között a nemzetközi védelem megadására és a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszatérésére vonatkozó eljárások területén.

E kötelezettségszegés a nemzetközi védelem iránti eljáráshoz való hozzáférés korlátozására, az e védelmet kérelmező személyek tranzitzónákban való jogellenes őrizetére, az ilyen személyek ahhoz való jogának a megsértésére, hogy a kérelmük elutasításával szembeni jogorvoslati kérelem jogerős elbírálásáig Magyarország területén maradjanak, valamint a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok kitoloncolására vonatkozott.

Az Európai Bizottság, mivel úgy ítélte meg, hogy Magyarország továbbra sem tett eleget a 2020. évi ítéletben foglaltaknak (kivéve a tranzitzónákat, amelyeket Magyarország már ezen ítélet kihirdetése előtt bezárt), újabb kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet terjesztett elő és pénzügyi szankciók kiszabását kérte.

A Bíróság az ítéletében megállapítja, hogy Magyarország nem tette meg a 2020. évi ítéletben foglaltak teljesítéséhez szükséges intézkedéseket a nemzetközi védelem iránti eljáráshoz való hozzáférés tekintetében, az e védelmet kérelmező személyek ahhoz való joga tekintetében, hogy a kérelmük elutasításával szembeni jogorvoslati kérelem jogerős elbírálásáig Magyarországon maradjanak, valamint a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok kitoloncolása tekintetében.

Emiatt Magyarország a lojális együttműködés elvének megsértésével szándékosan kivonja magát a nemzetközi védelemmel kapcsolatos közös uniós politika egészének, valamint a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok kitoloncolására vonatkozó szabályoknak az alkalmazása alól. Ez a magatartás az uniós bíróság szerint jelentős mértékben veszélyezteti az uniós jog egységességét, ami rendkívül súlyosan érinti mind a magánérdekeket, és többek között a menedékjogot kérelmező személyek érdekeit, mind pedig a közérdeket.

Magyarország kötelezettségszegése a többi tagállamra hárítja a pénzügyeket is érintő felelősséget, hogy az uniós jognak megfelelően biztosított legyen a nemzetközi védelmet kérelmező személyek befogadása, a kérelmeik elbírálása, valamint a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszatérése, ez pedig súlyosan sérti a szolidaritásnak és a felelősségnek a tagállamok közötti igazságos elosztásának az elvét – tették hozzá.

Mivel e kötelezettségszegés az uniós jog precedens nélküli, rendkívül súlyos megsértésének minősül, a Bíróság Magyarországot 200 millió euró átalányösszegnek és a késedelem minden egyes napja után 1 millió euró összegű kényszerítő bírságnak a megfizetésére kötelezi,

olvasható az erről szóló közleményben.  Az ítélet jogerős, az ellen nem lehet fellebbezni. Gulyás Gergely a kormányinfón felháborítónak nevezte a döntést.

A Hvg.hu megjegyzi, hogy a kormány attól tartott, hogy az Európai Bíróság napi hatmillió forint megfizetésére kötelezi majd az országot. A keresetben napi 16 393,16 eurós bírságot kért az Európai Bizottság, ennek azonban most a sokszorosát kell kifizetni.

The post 200 millió eurós büntetést kell fizetnie Magyarországnak, mert nem teljesítette az EU-s bíróság egyik ítéletét first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed