2000 éves ágyra bukkantak

A Museum of London Archaeology (MOLA) régészei a londoni Holborn Viaduct közelében végzett ásatások során egy teljes római kori temetkezési ágyat tártak fel – számol be a Heritage Daily. A korszakban a helyszínen Londinium (London) külvárosa terült el, benne egy temetővel.

Az ásatások egy új iroda építését megelőzően kezdődtek meg. A római kori temetkezési ágyak rendkívül ritkák, ez az első ilyen típusú teljes lelet, amelyet Nagy-Britanniában valaha találtak. A tárgy kiváló minőségű tölgyfából készült, faragott lábai és apró facsapokkal rögzített illesztései vannak. A fa a Fleet folyó közelsége miatt, az iszapban konzerválódott.

A római kori temetkezési szertartás során az elhunytat ágyon hordozhatták a sír helyére, ahol az ágyat szétszedték, majd a nyughelybe tették. Az ágy a túlvilági életet segíthette, a római sírkövek gyakran láthatóak olyan faragványok, amelyeken az elhunyt egy ágyon fekve jelenik meg.

A mostani nyughelyben más sírmelléket nem fedeztek fel, a temető szélesebb körű vizsgálata során ugyanakkor olyan személyes tárgyakra bukkantak, mint egy üvegpohár, egy díszített lámpa, valamint ékszerek. A lámpán lévő minta egy legyőzött gladiátort ábrázol, és a stílus alapján időszámítás szerint 40 és 80 között készülhetett.

The post 2000 éves ágyra bukkantak first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed