Friss Hirek

2018 után újra Magyarországon van a Coca-Cola karácsonyi kamionja – itt lehet látni

„A világnak több Mikulásra van szüksége” – a Coca-Cola idén is ezzel a szlogennel nyitotta meg az ünnepi szezont világszerte, hiszen egy több mint 140 országban végzett kutatás szerint világszerte minden negyedik felnőtt magányosnak érzi magát.

A több országon át, Londonból érkező karácsonyi kamion is a másokkal való törődésre hívja fel az emberek figyelmét. A fényfüzérekkel díszített piros karaván, a márka ikonikus szimbóluma utoljára 2018-ban járt Magyarországon.

Idén december 17-én a fővárosban egy nagyobb kört tesz: a M3-as bevezető, a Hősök tere, az Andrássy út, a Ferenciek tere és az M7-es kivezető környékén fedezhetik fel a szemfülesek. A kamion ezeken a helyszíneken nem áll meg, viszont december 18-án a Budapest Parkban igen. A rendezvényre, ahol a karaván közelebbről is megtekinthető, a Coke Appon keresztül történő előzetes regisztráció után lehet bejutni. Itt színes családi programok várják a vendégeket, akik egy fotó erejéig még a Mikulást is elcsíphetik a kamion környékén.

A Coca-Cola szeretne a közös ünneplésbe minél többeket bevonni, azokat is, akik a karácsonyt egyedül, magányosan töltik. A Budapest Bike Maffiavalegyüttműködve december folyamán számos önkéntes akció megvalósult. Az együttműködés révén figyelmet kapnak a megélhetési nehézségekkel küzdő családok, és azok, akik hozzátartozók nélkül, egyedül töltik a karácsonyt: például az utca rászorulói és átmeneti otthonban élők, áll a cég közleményében.

Kapcsolódó
Rájár a rúd a miskolci fényvillamosra
Nem ez a legszerencsésebb szezonja.

The post 2018 után újra Magyarországon van a Coca-Cola karácsonyi kamionja – itt lehet látni first appeared on 24.hu.


Exit mobile version