Friss Hirek

2025 első félévében továbbra sem számítanak jelentős piacbővülésre az építőanyag-kereskedők

Az építőanyag-kereskedelemben idén az alacsony kereslet, a túlkínálat és a folyamatos, intenzív árverseny miatt az előző évhez képest az árbevétel növekedése folyó áron csak néhány százalékos volt; a szegmensben 2025 első félévében sem számítanak jelentős piacbővülésre – közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozata az MTI-vel.

Rámutattak, hogy idén a magas gyártási kapacitások miatt a tavalyinál kedvezőbb áron lehetett beszerezni szerkezetépítési anyagokat, szigetelőanyagot, térburkolatot és szárazépítési termékeket. A mérsékeltebb építőanyag-árak mellett rendelkezésre álltak a kivitelezői kapacitások is, ami az előző évekre kevésbé volt jellemző.

A közleményben idézték Juhász Attilát, az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnökét, az ÚjHáz Építőanyag Nagykereskedelmi Zrt. igazgatóságának elnökét, aki azt mondta: a korábbi években megkezdett állami beruházások többsége kifutott, a vállalati megrendelések jószerével eltűntek. A lakossági fogyasztásban ugyan látható volt némi felfutás, de ennek mértéke messze elmaradt a 2022-es csúcsidőszaktól. Összességében jelenleg nagyon kevés a magánerős építkezés és a futó nagy projekt, mivel a viszonylag magas kamatok eltántorították a lakosságot és a cégeket a beruházásoktól.

Kiemelték, hogy az építőanyag-kereskedők 2025 első félévében továbbra sem számítanak jelentős piacbővülésre. A kormánynak a lakhatási válságot enyhítő újabb állami támogatásai és adminisztrációt csökkentő intézkedései – amelyek között említették egyebek mellett a januárban induló vidéki otthonfelújítási programot, az új építésű ingatlanok értékesítésére vonatkozó 5 százalékos áfa meghosszabbítását, az önkéntes nyugdíjpénztári és a SZÉP-kártya-megtakarítások keretének egyes lakásfelújítási és építési szolgáltatásokra felhasználhatóságát – várhatóan csak a második félévre hoznak az építőanyag-kereskedelmi piacon is látható eredményt. Ezek elsősorban a használt lakások piacának felfutását, ezáltal a felújításokban fontos szerepet játszó építőanyagok forgalmának növekedését eredményezhetik.

Az ÉVOSZ arra számít, hogy a kormányzati intézkedések együttes hatása az építőipar teljes értékláncát érinti majd, a gyártók, kereskedők, tervezők és kivitelezők rendelésállománya egyaránt bővülhet. Ráadásul a korábban kibocsátott, magas kamatozású, inflációkövető állampapírokban álló hatalmas összegek várható hozamcsökkenése az ingatlanpiac felé terelheti a befektetéseket, ami szintén pozitívan hathat majd az építőiparra. Ez a fellendülés vélhetően nem fog jelentős építőanyag-áremelkedéssel járni – jelezte az ÉVOSZ.

Az építőanyag-kereskedők bíznak a hitelkamatok csökkenésében és a kormányzati intézkedések hatására élénkülő intézményi beruházói és a magánerős kereslet növekedésében – elsősorban a felújítási piac területén. Építőanyagok széles skálája megfelelő minőségben és mennyiségben fog rendelkezésre állni 2025-ben is, ellátási gondok nem várhatók – emelte ki közleményében az ÉVOSZ tagozata.

The post 2025 első félévében továbbra sem számítanak jelentős piacbővülésre az építőanyag-kereskedők first appeared on 24.hu.


Exit mobile version