Friss Hirek

25 milliós támogatással készül dokumentumfilm Nepp Józsefről

A Nemzeti Filmintézet (NFI) Televíziós Döntőbizottsága decemberi ülésén három alkotásnak szavazott meg gyártási támogatást: ebből az első egy Nepp Józsefről és a Pannónia Filmstúdióról szóló dokumentumfilm, amelynek csaknem 25 millió forintot ítéltek oda.

Nepp forgatókönyvíróként és rendezőként olyan legendás rajfilmekben működött közre, mint a Lúdas Matyi, a Szaffi, a Gusztáv, a Mézga család, a Kérem a következőt!, vagy a Macskafogó. A magyar animációt meghatározó módon egy igazi animációs aranycsapat része volt Dargay Attilával és Ternovszky Bélával. Pályatársaival közösen nemzetközi sikerű rövidfilmek, máig közkedvelt sorozatok és ikonikussá vált mozifilmek sorát jegyzik. A Nepp József és a pannóniás aranycsapat című dokumentumfilm a közlemény szerint a legendás alkotó életét és munkásságát mutatja be, a magyar animációs film fellegvárát jelentő alkotóműhely, a Pannónia Filmstúdió világának megidézésével. A filmet a számos televíziós alkotást jegyző Ordódy György rendezi, aki maga is dolgozott a Pannóniában.
Gyártó: Krea-TV, NFI támogatás: 24,99 millió forint
Hasonló összeget kap a Madármese címmel készülő dokumentumfilm, amely a kiskunsági Apajpuszta madárvilágát mutatja be. A fajokban páratlanul gazdag pusztai területen gazdaság és természet szimbiózisban él egymással. Fehér Zoltán Mátyás alkotása ezt a harmonikus világot tárja fel.
Gyártó: Black Swan, NFI támogatás: 24,8 millió forint
Támogatást ítéltek meg a Veszprémi várnegyed megújulása című dokumentumfilmnek, amelyben Horváth Katalin rendező a rekonstrukciós munkákon keresztül vizsgálja a művészet, hit és közösség összefonódását.
Gyártó: Mignon film, NFI támogatás: 15 millió forint

The post 25 milliós támogatással készül dokumentumfilm Nepp Józsefről first appeared on 24.hu.


Exit mobile version