Friss Hirek

27 év után teljes napfogyatkozás lesz látható Európából

A csillagászati eseményre három hét múlva, augusztus 12-én kerül sor. Izlandról, Észak-Spanyolországból és a Baleár-szigetekről is megfigyelhető lesz, írta az Időkép.

Majdnem napra pontosan 27 év után egy viszonylag ritka csillagászati jelenség, mégpedig teljes napfogyatkozás lesz megfigyelhető Európából. Utoljára hasonlóban a kontinensen élőknek 1999. augusztus 11-én lehetett részük, amely Magyarország területéről is látható volt.

A három hét múlva esedékes teljes napfogyatkozás napkeltekor kezdődik

Először Oroszország északi részén, Szibériában, ezt követően áthalad Grönland keleti partjain, Izlandon, majd Spanyolországon át a Baleár-szigeteken ér véget. A teljes sötétség így Izland nyugati partjain, majd Észak-Spanyolországból és a Baleár-szigetekről is megfigyelhető lesz.

Magyarország területéről csak részleges napfogyatkozás lesz látható, közvetlenül napnyugta előtt, Budapesten például kb. 19 óra 56 perckor nagyjából 56 százalékos fedéssel. Hazánkból teljes napfogyatkozás újra 55 év múlva, 2081. szeptember 3-án lesz megfigyelhető.

Az alábbi galériában gyönyörű fotókon mutatjuk meg a teljes napfogyatkozás pillanatait. 


6 fotó

Mi a teljes napfogyatkozás?

Teljes napfogyatkozás idején a Hold közvetlenül a Föld és a Nap közé kerül, és egy rövid időre sötétségbe borítja a bolygó egy-egy területét. A Hold négyszázszor kisebb a Napnál, de négyszázszor közelebb van a Földhöz, ezért azonos méretűnek tűnnek az égen.

Teljes napfogyatkozáskor a Hold teljesen eltakarja a Nap korongját, rövid időre nappalt éjszakává változtatva, és láthatóvá téve a Nap koronáját, egy külső légkört, amelyet általában elrejt a ragyogó napfény.

Mint arról beszámoltunk, vörös lidércet fotóztak Kaposmérőből, valamint gyönyörű fotókon mutattuk be a teljes holdfogyatkozást.

Kapcsolódó

The post 27 év után teljes napfogyatkozás lesz látható Európából first appeared on Sokszínű vidék.


https://www.youtube.com/watch?v=Pdnw4KiUWp0
Exit mobile version