300 métert zuhantak, egy Apple Watch mentette meg az életüket

Egy Apple Watch segített megmenteni egy síelőcsoport tagjainak életét az amerikai Washington államban, miután balesetet szenvedtek – írja az AppleInsider.

A vészhelyzeti riasztás egy síelő eszközéről érkezett a helyi seriffhivatalba, akik azt az információt kapták, hogy az érintett a Stevens Pass nevű, népszerű sípálya közelében tartózkodott. A helyszínre érkező mentősöknek nem volt sok információjuk az esetről, csupán azt tudták, hogy egy síelő elesett a hegyen, és megsérült a lába.

A Fox Weather jelentése szerint a síelők körülbelül 300 métert zuhantak.

A szakemberek sötétedés után érkeztek meg a helyszínre, mentőhelikopterrel, a balesetet szenvedett csoport egyik tagja integetve próbálta felhívni a mentőegységek figyelmét arra, hol vannak. A videós bizonyítékok szerint azonban végül infravörös kamerával találták meg a sérülteket, akiket aztán sikerült kimenteni.

Nem ez az első eset, hogy az Apple vészhívója életet ment. Decemberben például egy amerikai férfit mentett meg a Crash Detection funkció, miután az autója fejjel lefelé a szomszéd medencéjébe csapódott. Az Apple vészhívója ráadásul van, ahol műholdas kommunikációra is képes, így olyan helyeken is életet menthet, ahol nincs térerő. Ez a funkció azonban hazánkban egyelőre nem elérhető.

1, 300 métert zuhantak, végül egy Apple Watch mentette meg a síelők életét

2, Apple-kütyü mentette meg a sérült síelők életét

3, Ismét életet mentett az Apple Watch egyik funkciója

The post 300 métert zuhantak, egy Apple Watch mentette meg az életüket first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed