A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) kiírt egy új közbeszerzést, ami az az alá tartozó, és a központosított közbeszerzési eljáráshoz önként csatlakozó intézmények takarításáról, továbbá egyéb higiéniás szolgáltatásokról szól, írja az Átlátszó.
A tender szerencsés nyertesének, vagy nyerteseinek teljes körű napi-, időszakos-, nagy- és eseti takarítási, fertőtlenítési szolgáltatások nyújtását, valamint higiéniai töltőanyag kihelyezését kell biztosítania a meghatározott ingatlanokban.
A közbeszerzési pályázat három részből áll, a feladatokat 79 fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézményt 459 telephelyén, összesen majdnem 2,6 millió m2 alapterületen kell elvégezni. 4 évre szól a megbízás, amelynek mindhárom része 100 milliárd forint értékű.
Erre a feladatra a KEF négy évvel ezelőtt írt ki legutóbb tendert, amit a NER takarítócége, a B+N Referencia Kft. nyert meg az egyetlen ellenfél kizárása után. A mostani kiírás feltételei nagyon hasonlítanak a négy évvel ezelőttire, így az oknyomozó portál szerint jól állnak a csillagok ahhoz, hogy a B+N kerekedhessen ki ismételten a nyertesként.
Mint korábban írtuk a B+N Referencia Zrt.-ről a terjeszkedése kapcsán, a cég menetelése még a NER-es sikercégek között is szédítő. Az épületek takarításával és karbantartásával foglalkozó cég évek óta sorra nyeri az állami megbízásokat. A legnagyobb dobásuk 2021-ben kezdődött, akkor vették át egy 300 milliárdos megrendelés besöprésével fokozatosan az ország 107 kórházában a műtőktől a raktárakig a fertőtlenítési és a takarítási feladatokat.
A B+N-ről nem rég írtuk meg, hogy
Ami alapján valóban jó esélye lehetnek a cégnek arra, hogy a takarítási feladatokat, illetve az azért járó állami pénzt ismételten elvigye.
The post 300 milliárd forintot kap majd a kórházak takarításáért egy szerencsés cég first appeared on 24.hu.