A SsangYongokra jellemző robusztus megjelenést kapott az Actyon is, némi modern beütéssel fűszerezve
Magyarországon SsangYongként vetette meg a lábát, ám egy ideje már KG Mobilityként hivatkozik magára a koreai gyártó. A márka tovább bővíti a szabadidő-autó kínálatát, ezúttal felfelé, hiszen a Torresnél is nagyobb SUV-val rukkoltak elő, amely az Actyon névre hallgat. A mozaikszó egészen 2005-ig vezethető vissza, amely az angol action (akció) és young (fiatal) szavak összeollózásából született. Akkor egy SUV-kupét takart a nevezék, az új modell viszont egy klasszikus városi terepjáró formatervét kapta.
4,74 méter hosszú, 1,92 méter széles és 1,68 méter magas, vagyis minden aspektusból nagyobb, mint a Torres. A tengelytáv viszont mindkét esetben 2,68 méter
A műszerfal kialakítása ismerős lehet az elektromos Torres EVX-ből. A kormány mögött (amelyen már a KGM rövidítés olvasható) egy 12,3 colos digitális műszeregység található, mellett pedig egy ugyanekkora átmérőjű érintőképernyő, enyhén a sofőr felé döntve. A “lebegő” középkonzol szintén hasonló kialakítást kapott, mint a villanyos Torres.
Az utastér elegánsabb és sportosabb megjelenéssel is kapható lesz
Nem véletlenül emlegettük már többször a Torrest, hiszen az Actyon a kisebb testvérrel azonos műszaki alapokra épül. Olyannyira, hogy még az orrában található 1,5 literes, négyhengeres GDi benzinmotor is ugyanaz 163 lóerővel és 280 newtonméteres forgatónyomatékkal. Kérdés, később készül-e belőle elektromos kivitel, de a Torres példáján okulva nem lenne bombameglepetés.
Akár Magyarországra is megérkezhet
Az Actyon Dél-koreában biztosan kapható lesz, a márka hazájában tartott bemutatón pedig azt is elárulták, hogy az export az idei év végén kezdődhet meg. Ennél konkrétabb információt nem árultak el, így nem vehető biztosra, hogy Magyarországon is a kereskedésekbe kerül. Az ázsiai sziget déli felén 8,9 millió forintnak megfelelő wonról indul az újdonság, míg a csúcsmodellért 9,5 millió forintnyi valutát kérnek.