A brit királyi család másik fotójával is gond van egy vezető fotóügynökség szerint

Manipuláció lehetőségére hivatkozva több nemzetközi hír- és fotóügynökség is visszavonta kiadásából azt a fotót, amely március 10-én jelent meg Katalin hercegnéről és gyerekeiről. Ez volt az első kép, amit a hercegnéről januári műtétje óta hivatalosan közzétettek. Az Associated Press indoklása szerint „közelebbről megvizsgálva úgy tűnik, hogy a közlő manipulálta a képet”, így az nem felel meg a cég fotónormáinak. Katalin később bocsánatot kért, és magára vállalta a felelősséget.

A Sky News most arról ír, egy tavaly kiadott képpel is problémák vannak, amit Katalin készített még 2022 nyarán. A Getty képügynökség szerint „digitálisan feljavították” a Kensington-palota által 2023. április 21-én megosztott fotót, amin II. Erzsébet királynő dédunokái körében látható.

A Getty Images megerősítheti, hogy ügynökségi irányelveinknek megfelelően szerkesztői megjegyzést fűztünk a palota által küldött képhez, amely szerint a képet a forrásnál digitálisan feljavították

– olvasható a képügynökség közleményében.

Az alábbi képen pirossal jelölték a kifogásolható részeket:

‘Kategate’ has taken the internet by storm, but it may not be the only royal photo with evidence of image manipulation

Getty Images have raised concerns about a photo of Queen Elizabeth with her grandchildren, saying it also bears signs of editing https://t.co/iun9xtesY2

— Metro (@MetroUK) March 19, 2024

Közben az internetet az foglalkoztatja, hogy vajon Katalin hercegné szerepel-e azon a felvételen, amit állítólag szombaton készítettek róla:

Kapcsolódó
Kételkedik az internet, hogy valóban Katalin hercegné látható a videón, ami állítólag hétvégén készült róla
Sokak szerint a felvételen látható nő egyáltalán nem is hasonlít a walesi hercegnére.

The post A brit királyi család másik fotójával is gond van egy vezető fotóügynökség szerint first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed