A Direkt36 újságírója kapta az idei Szente László-díjat

Wirth Zsuzsa, a direkt36.hu munkatársa kapta az idei Szente László-díjat, amelyet az idei évben adtak át a második alkalommal.

A sajtódíj célja olyan újságíró munkájának megbecsülése, aki következetes alaposságával, kikezdhetetlen tisztességével és vitathatatlan tehetségéve elnyerte szűkebb szakmai környezete elismerését, ugyanakkor az önérvényesítés nem kenyere, tehát önmaga nem pályázna a díjra.

A díjat a 2022 nyarán elhunyt Szente László rádiós -, televíziós újságíró emlékére és nevének fenntartására alapította két egykori
kollégája, Rangos Katalin és Friderikusz Sándor.

A díjról döntő testület elnöke Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke, tagjai: Dull Szabolcs a Telex volt szakmai igazgatója, Kotroczó Róbert az RTL hírigazgatója, Hadas Krisztina dokumentumfilmes, riporter, és Dezső András a HVG munkatársa.

A díjat minden évben január 28-án, Szente László születésnapján adják át, ami egy szépen megmunkált üvegplasztika, Sipos Marica és Botos Péter iparművészek alkotása, valamint nettó 1 millió Ft – írják a díjalapítók közleményükben.

A díjalapítók a jelöltekről való döntésben nem vesznek részt.

The post A Direkt36 újságírója kapta az idei Szente László-díjat first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed