A Fidesz-jelölt javára döntött az Alkotmánybíróság

A Fidesz szombathelyi képviselőjelöltje választási kifogást terjesztett elő a városban megjelenő óriásplakátok, hirdetések miatt. Az önkormányzati cégek által megrendelt „Mindenki szombathelyi” plakátok ugyanis teljesen hasonlítanak az Éljen Szombathely! Egyesület plakátjaihoz, egyéb hirdetéseihez.

A kifogást a helyi és a területi választási bizottság különböző indokokkal elutasította, amit a Kúria a felülvizsgálati kérelem alapján lefolytatott eljárásban helyben hagyott. Ezt azzal indokolta, hogy az önkormányzati cégek nem követtek el jogsértést az identitás erősítő kampánnyal, amelyben viszont az egyesület nem vett részt, saját plakátjain pedig már 2019-től használta az egyedi grafikát, betűtípust, színkombinációt.

A fideszes politikus szerint ugyanakkor alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés, sérti-e a választójogot az a gyakorlat, amely szerint egy önkormányzat és annak kizárólagos tulajdonában álló gazdálkodó szervezet teljes egészében átveszi, és a választási kampányidőszakban is használja az adott választáson is induló jelölő szervezet arculatát.

Az Alkotmánybíróság szerint végzés nem tartalmazott indoklást arra, hogy a választási eljárásról szóló törvény alapelvei között szereplő esélyegyenlőség megsértésének érdemi vizsgálatával miért nem foglalkozott a Kúria, amelynek döntésében nem ismerhetők fel az alkotmányos mérlegelés szempontjai, így ezen hiányosságok miatt sérült az Alaptörvény tisztességes eljárást garantáló rendelkezése. Ezért az Alkotmánybíróság a Kúria végzését megsemmisítette.

Szombathelyen idén egyébként a közgyűlésben jelenleg többséggel rendelkező Éljen Szombathely! Egyesület listáján indul Koczka Tibor független képviselő, aki egy ciklussal korábban még a Fidesz szombathelyi alpolgármestere volt.

Kapcsolódó

The post A Fidesz-jelölt javára döntött az Alkotmánybíróság first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed