Friss Hirek

A Ghost agyagozós jelenete ehhez képest semmi: József gazda sushit falatozott Erika hasáról

Befejeződött a Házasodna a gazda: párra talált József is, aki végül Erikát választotta, ám előtte még együtt töltöttek egy álomrandit. Ott medencéztek, koktéloztak, Erika pedig egy ponton úgy döntött, meglepi a gazdát némi erotikával.

Egy hűtőtáskából előkapott egy kis bolti sushit, majd kifeküdt a medence szélére, a hasára pakolta a falatkákat, Józseet pedig arra kérte, fogyassza el azt.

– Úgy kell ennem, ahogy gondolom?

– Aha!

– Mi a…?!

Később a gazda elmagyarázta, a falatok nem hasonlítottak a körömpörkölthöz, így voltak problémái.

Azért nem olyan vagyok, akinek kell könyörögni, elfogyasztottam minden étket. Komoly tartás kellett, hogy ne jöjjön vissza nagyon hamar a néhány falat, de nem hoztam őt szégyenbe

– vallotta be a gazda, aki végül az éjszakát is együtt töltötte Erikával.

A jelenet egyébként a Szex és New York című sorozatból lehet ismerős, ahol Samantha japán étkeket tálalt meztelen testére, épp csak nem érkezett meg szerelme időben, hogy elfogyassza azokat.

Kapcsolódó
Vége a Házasodna a gazdának: közös éjszakájuk után József is párra talált
Máté gazda története is happy enddel zárult, Zsófié kevésbé.

The post A Ghost agyagozós jelenete ehhez képest semmi: József gazda sushit falatozott Erika hasáról first appeared on 24.hu.


Exit mobile version