A jégkori élet elevenedik meg a Móra Ferenc Múzeumban

A jégkori ember életét bemutató kiállítás nyílik május első felében a szegedi Móra Ferenc Múzeumban – számol be az MTI. Lengyel György régész, a kiállítás kurátora szerint a tárlatnak két nagy témaköre van: a jégkori ember művészete és mindennapi élete.

A művészetet bemutató részben többek között a spanyolországi Altamira-barlang festményei is szerepelnek. Fényképeken keresztül mutatják be azt, hogy az ősember a jégkorszakban, amikor a barlang alkotásai készültek, nagyjából olyan 35 ezer és 16 ezer évvel ezelőtti időszakban milyen művészeti emlékeket hagyott hátra, hogyan jelenítette meg a körülötte lévő világot.

Lengyel György hozzátette, a kiállítás első részét képezi egy barlang installáció is, amely egy barlangbelsőt utánzó tér lesz, ahol a mennyezeten láthatók lesznek azok a híres bölényfestmények, amelyek az Altamira-barlangban és egyéb barlangok mennyezetén helyezkednek el.

A kiállítás másik részében eredeti tárgyak, többek között vadászfegyverek és bányászati eszközök is lesznek. A tárlaton 20-40 ezer évvel ezelőtt készült, Franciaországban talált lándzsahegyet, fúrót, pengéket, vésőket és bőrvakarókat is megismerhetnek a látogatók.

A kiállítás bemutatja a jégkori ember kialakulását, biológiai jellegzetességeit, létfenntartásának technikáit és eszközeit eredeti műtárgyakon és rekonstrukciókon keresztül.

The post A jégkori élet elevenedik meg a Móra Ferenc Múzeumban first appeared on National Geographic.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed