Jó reggelt, Mr. Coppola…
Jó reggelt, hívjon Francisnek!
Francis, ha jól tudom, a Megalopolisz ötlete valamikor az Apokalipszis most forgatásának káoszában fogant meg a fejében. Az Apokalipszis most híresen emberpróbáló forgatás volt, kész csoda, hogy egyáltalán elkészült. A káosz, a kimerültség, a közismert nehézségek szerepet játszottak benne, hogy egy nagyszabású amerikai utópiát kezdett tervezgetni?
Az Apokalipszis most minden energiámat lekötötte, csakis erre összpontosítottam, a Megalopolisz ötlete csak valamivel később jött. Miután az Apokalipszissel végeztem, és áttekintettem az addigi munkáimat, azt kellett látnom, hogy minden addigi filmemet, A keresztapát, az Apokalipszist és az összes többit más-más stílusban készítettem el. Ami rendjén is van, hiszen mindegyik más-más témát ölelt fel. Nem hagyott nyugodni, hogy miféle stílusom lesz, ha egyszer megöregszem. Jegyzetelni kezdtem, ha olvastam valamit, ami felkeltette a figyelmemet, akár egy újságcikk, akár más, bekerült a jegyzetfüzetembe.
Lassanként arra jutottam, hogy idősebb fejjel egy római eposzt szeretnék csinálni. Idővel aztán az ötlet kinőtte magát, és már a modern Amerikát akartam ábrázolni, méghozzá úgy, mintha az a Római Birodalom lenne. A régi Cecil B. DeMille-filmek grandiózusságát vagy éppen Stanley Kubrick Spartacusát akartam vegyíteni a Róma szerepét játszó Amerikával. Ez az ötlet azonban csak később jött.
Volt valaha egy stúdiója, a művészi álmokat, az önmegvalósítást minden más elé helyező Zoetrope Stúdió. A maga nemében ez is utópia volt, csak aztán az Apokalipszis mostot követő filmje, a Szívbéli csődbe vitte. Ha a Zoetrope Stúdiót nem kell eladnia, lehet, hogy a Megalopolisz elkészültére sem kell negyven évet várnia?
Nehéz megmondani, mit tettem volna, ha nem vesztem el a stúdiót. A stúdió ugyan elveszett, de én maradtam, és a terveim sem változtak: ugyanazokat a filmeket akarom megcsinálni, amiket korábban elterveztem. Elsőre szokatlannak látszó, a korábbi munkáimhoz nem sokban hasonlító filmeket.
Egyszer már nagyon közel állt hozzá, hogy elkezdje a forgatást. Ez 2001-ben volt, akkoriban Russell Crowe-t emlegették lehetséges főszereplőnek.
Az évtizedek alatt rengeteg verziója létezett a forgatókönyvnek, és legalább ugyanennyi olvasópróbát is tartottunk a szerepekre szóba jöhető színészekkel. Voltak köztük idősebbek, például Paul Newman, és fiatalok, mint Leonardo DiCaprio. Ryan Gosling is részt vett az egyik ilyen körben. Rengeteg színészről készítettem próbafelvételt. És hát sokan mondtak nemet. Sok színésznő például azért utasította el a szerepet, mert egy szexepiljét kimutató nőt kellett volna eljátszaniuk. Sok-sok színész eljött a felolvasásokra, de csak kevesen távoztak úgy, hogy vállalnák is a szereplést.
A Megalopolisz készítéséről szóló írások mindegyike megemlíti, hogy maga finanszírozta a filmet. Hitelt vett fel a borászatára, így teremtette elő a forgatáshoz szükséges 120 millió dollárt. Helytálló ez az összeg, a sokat emlegetett 120 millió?
Valamivel többről van szó 120 ezer dollárnál…
120 milliót akart mondani, ugye?
Igen, persze. Nem szoktam milliókban kifejezni magam, az én fülemnek ez egyszerűen túl sok. Szóval, az összeg valamivel több volt, mint 120 millió dollár, mivel azonban Georgiában forgattunk, részesültünk az ottani adókedvezményből. Számottevő összeg volt. Egyébként több borászatom is van, és csak az egyiket használtam, a Sonoma-völgyben lévőt, a Megalopolisz finanszírozására.
Nemrég Woody Allennel beszélgettem. Megemlítettem neki, hogy ön saját zsebből forgatta a Megalopoliszt. Allen határozottan azt mondta, hogy ő sose tenne ilyet, sosem fektetné a pénzét a saját filmjébe vagy színdarabjába.
Először is, nagy csodálója vagyok Woody Allennek, nagyszerű rendező. Úgy vagyok vele, hogy amíg talál pénzt, hogy folyathassa a filmkészítést, engem cseppet sem érdekel, honnan jön az a pénz.
Ha mint tervezte, 2001-ben sikerül leforgatnia a Megalopoliszt, már akkor is a vagyonából finanszírozta volna az egészet?
Akkor még abban reménykedtem, hogy találok finanszírozót. Az igazat megvallva, miután megrendeztem Az esőcsináló című John Grisham-adaptációt, szóval ezután elhatároztam, hogy egy időre felfüggesztem a rendezést, és ehhez tartottam is magam jó tíz éven át. Volt egy cégem, az eltartott, nem kellett dolgoznom. És miután visszatértem, olcsó filmekkel tértem vissza, olyanokkal, mint a Youth Without Youth, a Tetro és a Twixt. Nagyon kis költségvetésű és nagyon kísérleti filmek voltak, kevesebb mint egymillió dollárból készítettem mindhármat.
Az öt Oscar-díjas 85 éves maestro akcióban.
A 2001. szeptember 11-ei terrortámadások után sok mindent kellett megváltoztatnia a Megalopolisz forgatókönyvében?
Szeptember 11. után alapvető változtatásokra volt szükségem, hiszen eredetileg úgy terveztem, a Megalopolisz arról a szép jövőről szól, amit képesek vagyunk magunknak létrehozni. Valamifajfa utópiáról. És akkor megtörtént 9/11, és egyszerre csak szembe kellett néznünk az iszlamista terrorizmus romboló erejével. Megpróbáltam ennek fényében átírni a forgatókönyvet, de nem ment, ezért inkább félretettem.
Az évek során volt egy másik nagyszabású terve, egy négy filmből álló, összesen tizenkét órás szuperprodukció, Goethe Vonzások és választások-jának adaptációja. Ha ma belekezdene, mennyi pénzt kéne áldoznia egy ilyen hatalmas vállalkozásra?
Valóban voltak ilyen terveim, a Szívbéli című filmemet a Goethe-projekt részének tekintettem. A Szívbéli egyszerű szerelmi történet egy nőről, egy férfiról, a másik nőről és a másik férfiról. Ez alkotta volna a Vonzások és választások alapját, de csak idáig jutottam. Tudtam, hogy nehéz lesz pénzt szereznem rá a hollywoodi stúdióktól, mert Hollywood csak a semmiféle kockázattal nem járó filmeket kedveli. Miután A Keresztapa pénzügyi és művészi értelemben is sikert aratott, sokszor megkaptam a kérdést, hogy miként lehet ötvözni a kettőt, hogyan lehet egyszerre bátor és jövedelmező filmet csinálni. A válaszom mindig az volt: kockázatvállalás nélkül nem megy.
A Goethe-projekt halott, vagy még van remény rá?
Nyolcvanöt éves vagyok, fogy az időm, és vannak más terveim is. Ott van például a Distant Vision című projekt, egy „élő film” terve.
De ami a közeljövőt illeti, a Megalopolisz után egy jóval egyszerűbb, kisebb filmet szeretnék készíteni, egy adaptációt Edith Wharton The Glimpses of the Moon című regényéből. Reményeim szerint Európában fogom megcsinálni. Lesz benne zene és tánc, remélem, jó móka lesz leforgatni. És hogy utána mi lesz? Az biztos, hogy még öregebb leszek, mint most. Úgyhogy ideje lesz belefognom a Distant Visionbe. Ki tudja? Ha még sokáig élek, bármi megtörténhet.
Martin Scorsese is megcsinálta a maga Edith Wharton-filmjét, Az ártatlanság korát. Kedveli ezt a Scorsese-filmet?
Az én filmemnek egészen más lesz a stílusa, de Az ártatlanság kora nagyszerű regény, és csodaszép film készült belőle.
Mivel a Megalopoliszt a saját pénzéből forgatta, önmaga főnöke volt, teljes alkotói szabadságot élvezhetett. Ilyesmi ritkán fordul elő Hollywoodban, pályája során önnek sem sűrűn adatott meg. A Keresztapa-filmek is stúdiófilmek voltak, ami nem kevés kötöttséggel jár.
Egész pályafutásom alatt A Keresztapa 2. forgatásán élveztem a legnagyobb szabadságot. Rendkívül összetett forgatás volt, és mégis simán ment minden.
Dustin Hoffman as Nush ‘The Fixer’ Berman and Giancarlo Esposito as Mayor Cicero in Megalopolis. Photo Credit: Phil Caruso
Aubrey Plaza as Wow Platinum in Megalopolis. Photo Credit: Courtesy of Lionsgate
Adam Driver as Cesar Catilina and Nathalie Emmanuel as Julia Cicero in Megalopolis. Photo Credit: Courtesy of Lionsgate
Coppola Adam Driver főszereplésével valósította meg régi álmát.
Akkora szabadsága volt, hogy még a stúdió embereitől sem kellett tartania?
Akkora. Sőt azt mondanám, A Keresztapa 2. nagyobb szabadsággal járt, mint a Megalopolisz. Említettem, hogy a Megalopoliszt a kedvezmények miatt Georgiában forgattuk, ez az állam a Marvel-filmek otthona. Forgatás közben jöttem csak rá, hogy a Marvel-filmekhez szokott stábokban micsoda hierarchia uralkodik. Mint a hadseregben. Az nem úgy van, hogy egyszerűen odamész az egyik művészeti vezetődhöz, ha el akarsz valamit intézni. Nem, ilyen esetben először a díszlettervezőhöz kell folyamodnod. Bár a pénzt én teremtettem elő, mégsem volt akkora szabadságom, mint A Keresztapa 2-nél.
A Megalopolisz forgatása közben sokszor fennakadtam azon a belső hierarchián, amit a Georgiában forgatott Marvel-mozik hagytak hátra. Ebből adódtak a gondok. A film öt művészeti vezetője közül ki akartam rúgni egyet, mire azzal jöttek, hogy ha elküldöm az egyiküket, az egész részleg feláll. Így is történt, mire vészjósló hírek tömege árasztotta el az internetet. Forrásmegjelölés nélkül. Gondolom, azok terjesztették, akik a felmondás miatt távoztak.
Először 1989-ben akarta leforgatni a Megalopoliszt, ez volt az az időszak, amikor A Keresztapa 3-at rendezte meg. Az volt a terve, hogy csinál egy filmet a stúdiónak – ez volt A Keresztapa harmadik része –, majd utána csinál egyet magának is, csakis a saját szájíze szerint?
Ez lett volna az elképzelés, igen, már ha le tudtuk volna forgatni a Megalopoliszt Rómában. De nem tudtuk. És mint mondtam, 9/11 után aztán jó időre feladtam a dolgot. Maga egyébként most hol van?
Budapesten.
Nemrég Budapesten jártam, a Megalopolisz zenéjét vettük fel, nagyon jó volt a magyar zenekarral dolgozni.
Magyar filmrendezőket ismer?
Tudja, ha Kelet-Európára gondolok, elsőre a lengyel filmesek jutnak eszembe, de mindig is nagy rajongója voltam a magyar zeneszerzőknek. De ha már film, Magyarország adta ugye a Korda testvéreket a világnak. És rengeteg magyar filmes kötött ki Hollywoodban a filmkészítés hőskorában. Mi is a neve a nagy magyar rendezőnek, aki a Robin Hoodot csinálta? Michael Curtiz! Sok nagyszerű magyar dolgozott rajta kívül is a filmiparban. Amikor először betettem a lábamat Hollywoodba, még ott voltak a magyarok.
Említette, hogy az évtizedek során sok olvasópróbát tartott, sok színész felolvasta a Megalopolisz dialógusait. Úgy tudom, a két „keresztapa”, Al Pacino és Robert De Niro is részt vett egy-egy ilyen próbán. Létezett valaha is a Megalopolisznak olyan verziója, amelyikben Pacino vagy De Niro, netán mindketten szerepeltek volna?
Nem volt ilyen. Nem hiszem, hogy bármelyiküket is komolyan érdekelte a dolog.
Régi jó barátja, George Lucas azt állította, hogy Han Solo figuráját önről mintázta, bár Sam Wasson az Út a Paradicsomba című (nemrég magyarul is megjelent) könyvében azt írja, hogy szerinte, ha valakiben rá lehet ismerni önre a Star Warsban, az inkább Luke Skywalker. Lucasszal vagy Wassonnal ért egyet? Solo vagy Skywalker?
Emlékszem, hogy George azt mondta, Han Solo alakját rólam mintázta, mert én sokkal több kockázatot vállalok, mint ő. George Lucas természetéből fakadóan igen konzervatív ember, bármit is tett filmesként, azt nagy óvatossággal tette, míg én az a fajta alak vagyok, aki lelkesen fejest ugrik az ismeretlenbe.
Megvitatta Lucasszal a Megalopolisz technikai nehézségeit?
Erről csak egy kicsit beszéltem vele. George nagyon elfoglalt volt az új életével, az új projektjeivel. Nagyon szeretem George-ot, olyan nekem, mint egy kisebb testvér.
Még megvolt a stúdiója, amikor megvett egy Airstream lakóautót, ami annyira különleges volt, hogy abban az évben csak kettőt gyártottak belőle. Ebből lett a híres Silverfish, az ön ultramodern kép- és hangvezérlő kocsija, ahová elbarikádozhatja magát, és mindenkitől távol irányíthatja a forgatást. Először a Szívbéli forgatásán vetette be, de úgy tudom, ma is használja.
Azért ez nem sokkal több, mint egy vágóstúdióvá alakított lakóautó. Nem sok filmemet rendeztem a lakóautóból, a Szívbéli forgatásán próbáltam ki, de nem az egész filmet forgattam a Silverfishből, csak egyes részeket. Úgy éreztem, sokkal jobb, ha a kamera közelében vagyok, mert így láthatnak a színészek. Láthatják, hogy kinek játszanak.
A Megalopolisz forgatásán már nem az autóból rendezett?
Csak nagy ritkán. Egyszer-kétszer. Az a legjobb, ha a rendező a kamera mellett áll, közel a színészekhez.
2020-ban újravágta A Keresztapa 3-at. Az általános konszenzus szerint az első két Keresztapa-film remekmű, a harmadik azonban elmarad az előzményektől. Ön szerint miért?
Azt hiszem, ez azért lehet, mert A Keresztapa 3., amikor anno bemutatták, a stúdió akaratát tükrözte. Ezért készítettem el nemrég a magam verzióját, ami már nem is A Keresztapa 3. címet viselte. The Godfather Coda: The Death of Michael Corleone – ezt a címet adtam az újravágott filmnek. És ahogy látom, ezt a verziót sokkal jobban fogadta a közönség.
The post A Keresztapa 2. nagyobb szabadsággal járt,mint a Megalopolisz appeared first on Forbes.hu.