Friss Hirek

A Kísértés: Dorina és Zotya elmondták, hogyan alakult a kapcsolatuk a műsor után

Közel fél év telt el A Kísértés forgatásai óta, melynek fináléjában két pár maradt együtt: Inge és Lóri, illetve Toncsi és Ati, utóbbiak azóta már szakítottak egymással. A szigetről volt, aki kísértővel távozott, Brigi Mátéval, akivel máig együtt vannak, Dorina pedig Zotyával, akivel mint kiderült, a műsor vége után hamar zátonyra futott a kapcsolatuk. Az okokról a Tények Plusz stábjának meséltek.

Mikor kijöttünk ugye, utána már azért sokkal nehezebb volt. Egy meg egymillió pont éri az embert. Hát nem úgy alakult egyébként, ahogy mi azt gondoltuk, sajnos. Picit elmentünk egymás mellett. Ő is néha picit túlreagálta, lehet, hogy utána én is. Nagyon-nagyon közösre hoznám ki

– fogalmazott a műsorban Zotya, hozzátéve: bár Dorinával nagyon jól érezték magukat együtt, másfél hónapos kapcsolatuk vége már kicsit keszekusza volt.

Ott inkább a szenvedés ment. Vagy a részéről vagy az enyémről, és akkor jobbnak láttuk ezt így lezárni, hogy ne öljük meg egymást, maradjon meg egy normális kapcsolat.

Dorina szerint az is probléma volt, hogy Thaiföldről hazatérve már sem a környezet, sem pedig a hangulat nem volt olyan romantikus, mint a forgatások idején. Mint mondta, Zotyával ugyan próbálkoztak, de az itthoni közös programjaik már nem voltak elegendőek ahhoz, hogy meglegyenek a közös élmények.

Nyilván volt mögöttünk egy hónap közös élmény, de itthon ez már nem Thaiföld volt. Nem volt az a meleg, nem olyan volt, úgyhogy igazából ezen ment el a dolog szerintem.

Noha párként nem működtek, sikerült békében, barátokként elválniuk. Dorinának jelenleg van udvarlója, ám mint mondja, most inkább a munkájára koncentrál, minthogy „elvigye az agyát a szerelem”.

A riportban Máté és Brigi is megszólaltak, akik elárulták, hogy szerelmesek, jelenleg pedig lakásokat nézegetnek, januárban ugyanis szeretnének összeköltözni.

Kapcsolódó
A Kísértés: a fináléban döntöttek a párok, együtt maradnak-e a műsorban történtek után
Volt, akik együtt, aki egyedül, és olyan is, aki egy kísértővel távozott a szigetről.

The post A Kísértés: Dorina és Zotya elmondták, hogyan alakult a kapcsolatuk a műsor után first appeared on 24.hu.


Exit mobile version