A Kísértés című műsor lényege, hogy négy pár próbára teszi kapcsolata erősségét, miközben a felek egymástól távol, ellenkező nemű csábítókkal vannak összezárva, akiknek az a céljuk, hogy meghódítsák őket. Mint ismert, Gergő és Linda kapcsolata egy héten belül rá is ment erre, így ők szakítottak és elhagyták a szigetet, helyükre egy újabb páros érkezett.
Noel és Dorina viszonya is megingott, miután megtudták, miket csinált a másik. A fiú azóta lefeküdt az egyik kísértővel, Natival, és egy másikukkal, Tinával is egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
„Azt mondják a lányok, hogy te biztos mind a kettőnknek rázod a szelet, és nem adsz fix jelet, és hogy én hülye vagyok, hogy elhiszem, hogy nincsen semmi a Tinával” – kérte számon Noelen a történteket a műsor keddi részében Nati, aki minden bizonnyal azt akarta mondani, hogy a fiú csapja a szelet nekik.
Várjál! Tegyük tisztába teljesen a dolgokat: én veled nagyon jól érzem magamat, de azért azt ne felejtse el senki, hogy nekem a másik villában van egy barátnőm
– reagált Nati szavaira Noel, miközben az ágyában feküdtek a lánnyal és a fenekét simogatta.
„Persze, ezzel mindenki tisztában van” – érkezett Nati válasza. Hozzátette: neki rosszul esik, hogy Noel nem tudja eldönteni, „ki a fix neki”.
Figyelj már, hogy mondhatnám meg bárkinek, hogy ő fix, mikor nekem van barátnőm?
– mondta erre Noel, majd ezután a riportszobában arról beszélt: külsőre Nati jön be neki, de szexuálisan jobban vonzódik Tinához. Barátnőjét, Dorinát nem említette.
Ugyanott Nati azt mondta, számára megalázó, hogy Noel másik lánnyal megy randizni, miközben vele „huncutkodik”. Dorinát ő sem említette.
The post A Kísértés: Noel arról beszélt, hogy barátnője van, és közben egy csábító fenekét simogatta first appeared on 24.hu.