Friss Hirek

A következő dal helyett pornóképeket mutattak a kisiskolásoknak egy angliai templomban

Egészen kellemetlen helyzetben találta magát egy templomi látogatáson részt vevő, hat-, hétévés kisiskolásokból álló csoport egy angol kisvárosban, amikor a diákok éneklése közben a következő dal szövege helyett pornóképek jelentek meg a kivetítőn az egyik, főként önkéntesek által használt laptopról.

A LADbible beszámolója szerint az eset a kelet-yorkshire-i járás, azaz East Riding of Yorkshire egyik tengerparti városkájában, a Hornsea-ben történt az Egyesült Református Egyház településen álló templomának 150. évfordulója alkalmából rendezett, egész októberben tartó ünnepségsorozat egyik eseményén.

„Az egyik percben még énekeltek a gyerekek a templomban, a következőben pedig már a legnagyobb mocskot mutatták meg a diákoknak.

Akik hat- és hétévesek, és azt sem tudták, hogy hova nézzenek” – mondta az egyik neve elhallgatását kérő szülő.

„Az éneklés részeként a templom számítógépének képernyőjét használták a dalszövegek megosztására. (….) Az egyházi önkéntesei által kezelt számítógép pedig sajnos néhány másodpercig nem megfelelő tartalmakat mutatott. De a munkatársaink azonnal közbeléptek, és eltávolították az ominózus képeket” – magyarázta a kellemetlen helyzetet a Hornsea Community Primary School nevű oktatási intézmény a szülőknek küldött hivatalos levélében.

„Nem vagyunk biztosak benne, hogy a gyerekek tudták-e, mit láttak, és nem is beszéltünk velük róla, de a biztonsági vezetőnk nyomon követi az ügyet, hogy az egyház megfelelő módon kezelje azt” – folytatódott a levél, amiben azt is hangsúlyozták, hogy az egyház több „saját vizsgálatot” indított az eset kapcsán.

A járás tanácsának gyerekekkel, családokkal és oktatással foglalkozó egyik politikusa, Victoria Aitken a portálnak nyilatkozva megerősítette, hogy hozzájuk is eljutott a malőr híre.

„Az iskola még aznap tájékoztatta a családokat, és addig nem is fogják használni a templomot, amíg meg nem győződünk arról, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő többet” – mondta, majd azt is hozzátette, hogy „az egyház saját vizsgálatokat folytat az incidenssel kapcsolatban”.

The post A következő dal helyett pornóképeket mutattak a kisiskolásoknak egy angliai templomban first appeared on 24.hu.


Exit mobile version