Friss Hirek

A Kurdisztáni Munkáspárt magára vállalta a törökországi terrortámadás elkövetését

A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) pénteken Telegram-fiókján magára vállalta az Ankarában két napja végrehajtott terrortámadást, amelynek célpontja a védelmi ipar egyik fontos cégének székháza volt.

A párt közlemény szerint – amit az MTI szemlézett – az egyik legjelentősebb török hadiipari vállalat, a Turkish Aerospace Industries (TUSAS) repülőgépgyár székhelye ellen október 23-án, szerdán délután fél négy körül elkövetett akciót az úgynevezett Halhatatlanok Zászlóaljának egy csapata hajtotta végre. A dokumentumban megadták a két elkövető, egy férfi és egy nő nevét is. A támadásnak a két öngyilkos merénylőn kívül öt halottja és 22 sebesültje volt.

A PKK részéről azt is kijelentették, hogy az akciót régóta tervezték, rámutatva, hogy annak semmi köze a közelmúltbeli törökországi politikai fejleményekhez, ahol a hatóságok a jelek szerint tárgyalási úton próbálnak megoldást találni a kurd harcosokkal fennálló konfliktusra. A közlemény szerint a török kormány által folytatott népirtó politikára, az elkövetett mészárlásokra és az elszigetelési politikára akarták felhívni a figyelmet.

Recep Tayyip Edogan török elnök és a kormánya azonnal megtorlásba kezdett a támadás után, és néhány órával később, még az éjszaka folyamán 40 különböző helyszínen hajtottak végre műveleteket. „Egyértelmű, hogy a terroristák nagyon súlyos árat fizettek” – mondta Erdogan, utalva a török légicsapásokra, amelyek szerda este és csütörtökön a PKK észak-iraki és szíriai állásait vették célba. Ali Yerlikaya belügyminiszter csütörtökön bejelentette, hogy a támadás két elkövetőjét a PKK tagjaiként azonosították. A török média azt írta, hogy az egyik támadó saját magán robbantotta fel a pokolgépet, miután a török rendőrök megsebesítették.

Kapcsolódó

The post A Kurdisztáni Munkáspárt magára vállalta a törökországi terrortámadás elkövetését first appeared on 24.hu.


Exit mobile version