A termeszváros Dél-Afrikában található, és a Microhodotermes viator nevű faj hozta létre, tartja fenn. Ezek az apró állatkák kiváló, szerves anyagokban gazdag talajt hoznak létre az akár 40 méteres átmérőt is elérő, 2 méterre kidomborodó váraikban. E termeszvárak nem a közismert tornyos típusúak, hanem inkább a halomsírokra emlékeztető alakúak. A Science of The Total Environment folyóiratban publikált kutatásról a The Conversation számolt be.
Egy dél-afrikai és magyar kutatókból álló csoport ezeket a termeszvárakat vizsgálta meg tüzetesen, a kormeghatározásokat a debreceni Izotóp Klimatológiai és Környezetkutató Központ (IKER) munkatársai végezték. Az efféle termeszvárak a szénmegkötés természetes helyszínei is, így ez is izgalmassá teszi őket. A termeszek lakta területen számos efféle halom található, ezeket még műholdas térképen is láthatjuk a terület 20 százalékát is elfoglalják egyes régiókban.
Talajvízből termesz-rekord
A dél-afrikai kutatók eredetileg Namaqualand térségének sós talajvizeit kezdték vizsgálni, amikor észrevették, hogy e termeszvárak közelségéhez köthető a vizek magasabb sótartalma. Az összefüggéseket (többek közt azt, hogy mikor mosódnak az ásványok a talajvízbe) szerették volna megérteni, és ehhez szükség volt a kormeghatározásokra is. A vizsgálatok azonban sokkal többet elárultak, mint a sók eredete.
Kiderült, hogy itt találhatók a világ leghosszabb ideje lakott termeszvárai, a vizsgálatok 34 ezer és 13 ezer éves korúnak találták ezeket a rovarvárosokat.
Eddig a legősibbnek ismertek egy 4000 éves brazil, valamint egy 2300 éves kongói termeszvárak voltak. Az ősi termeszvárak vizsgálata persze nemcsak tudományos érdekesség, hanem bepillantás is a bolygónk múltjába.
Igen jelentős a szénmegkötés
Namaqualand alapvetően igen száraz régió, a csapadék ritka, időnként ugyanakkor igen intenzív esők érkeznek, ezeket az esőket a termeszvárak felszippantják, a vár külsejének felépítése révén a vár belsejébe vezetik a vizet. Ez azt eredményezi, hogy a hosszú idők során a talajból kirakódott sók a várban felhalmozódnak, majd a nagy csapadékok idején a talajvízbe mosódnak.
A termeszek folyamatos ásása miatt ezek az ásványokban bővelkedő területek egyre mélyebbre kerülnek a várban, és ezzel együtt a megkötött szén is egyre lejjebb jut. A szén úgy kerül a várakba, hogy a termeszek évezredek alatt behordták a növényeket, amelyeket elfogyasztottak, és a vár közepén ezek maradványai felhalmozódtak. Azzal, hogy jó mélyre eltemetik e növényeket a termeszek, egyúttal ki is vonják a forgalomból a bennük lévő szenet.
A kutatók a termeszvárakban lévő szénkészlet kormeghatározásával tudták megállapítani, hogy mióta aktív a vár, mióta hordják a termeszek a növényi darabkákat a vár belsejébe. Az, hogy több tízezer éve dúsítják a kis rovarok Namaqualand talaját, hozzájárul ahhoz is, hogy világhírű szépségű virágok nyílhatnak itt. Tavasszal a termeszvárak halmain is színes virágok díszlenek, ezt lehet a nyitóképen is megfigyelni.
A rekorder korú termeszvárakban a térség több tízezer éves éghajlatának nyomait is felfedezhették a szakemberek: a szén-, kén- és oxigénizotópok elárulták, hogy akkor volt több a csapadéka a régiónak, amikor hűvösebb idők jártak. E csapadékosabb időszakokban mosódott több só a talajvízbe. Namaqualand területén a termeszvárak a teljes terület 27 százalékát foglalják el, ám a talajban lévő szerves szén 44 százalékát adják.
Ez elképesztően nagy szám, ezért a kutatók úgy vélik, fontos volna a termeszek tevékenységét is befoglalni a szén körforgásáról alkotott modellekbe. A termeszvárak védelme is fontos volna (gyakran beszántják őket), ehhez pedig tudatosítani kell az emberekben a fontosságukat. Talán a várak ősi kora tiszteletet ébreszt és elősegíti azt, hogy a termeszekre az ökoszisztéma fontos tényezőiként, és ne kártevőként tekintsenek.
The post A legősibb folyamatosan lakott város 34 ezer éves first appeared on National Geographic.
