Friss Hirek

A magyarok több mint kétharmada nem tud elmenni nyaralni

Az emberek több mint kétharmada nem megy nyaralni idén, minél idősebb valaki, annál kisebb valószínűséggel jut el egy hosszabb utazásra – derült ki a Publicus Intézetnek a Népszava számára készített felméréséből.

A megkérdezettek 69 százaléka mondta ugyanis, hogy idén nem tervez legalább egyhetes egybefüggő nyaralást, miközben csak 29 százalék nyilatkozott úgy: tervez vagy már volt is nyaralni valahol. Minél idősebb valaki, annál nagyobb valószínűséggel marad otthon: a 60 év felettiek csupán 15 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elutazik valahova, míg a fiataloknál 45 százaléka.

Azok körében, akik mennek nyaralni idén nyáron, 55 százalék egy, 29 százalék kettő, 8 százalék három, 5 százalék pedig még ennél is több utazást tervez, és átlagosan 11 napot töltenek pihenéssel. 43 százalék Magyarországon belül nyaral, 29 százalék viszont inkább külföldet választja, további 25 százalék viszont belföldön és egy másik országban is kiélvezi a nyári szezon adta lehetőségeket – írta a Népszava, megemlítve, hogy a Tisza Párt szavazói lehetnek a legjobb helyzetben, mert 41 százalékuk külföldre és belföldre is eljut, míg a Fidesznél csak 17 százalék, a többi ellenzéki szavazónál pedig 11 százalék ez az arány.

A nyaralást tervezők 17 százaléka legfeljebb 100 ezer forintot költ nyaralásra, 24 százalék 100-300 ezer forintból próbálja kihozni a pihenést. 18 százalék 300 és 500 ezer forint közötti összeget, 9 százalék 500 ezer és 1 millió forint között tervez költeni, 6 százalék pedig még ennél is többet szán a nyaralásra. Ugyanakkor erre a kérdésre a nyaralást tervezők 27 százaléka inkább nem válaszolt. Mindenesetre 47 százalék azt mondta, nem jelent számára nagy anyagi megterhelést a nyári utazás, 44 százaléknak viszont hónapokon át spórolnia kell, hogy megengedhesse magának, 1 százalék pedig azt mondta: kölcsönre, hitelfelvételre van szüksége hozzá – állapította meg a Népszavában közölt felmérés.

The post A magyarok több mint kétharmada nem tud elmenni nyaralni first appeared on 24.hu.


Exit mobile version