A nagy szépség rendezője bemutatja: túl nagy szépség

Paolo Sorrentino hazatért. Nem most, hanem már három évvel ezelőtt, előző filmje, az Isten keze idején. Abban egy kamaszfiú nevelődési történetén keresztül alig leplezett személyességgel állított emléket saját nápolyi fiatalkorának, most pedig, ha komolyan vesszük a Parthenopé címét, maga Nápoly városa emelkedik főhősszerepbe. Az ókori mítosz szerint Parthenopé, a gyönyörű szirén, aki dalával képtelen volt elbűvölni Odüsszeuszt, fájdalmában a tengerbe ölte magát. Testét azon a vidéken sodorták partra a hullámok, ahol aztán Nápoly falai emelkedtek. A szépség tehát eszerint egylényegű a várossal.

Ez a legenda nincs benne Sorrentino filmjében, mint ahogy Nápoly a rendező számára kötelezőnek vélt tiszteletkörökön, köztük a helyi focicsapat 2023-as bajnoki címét ünneplő, a film hangvételétől élesen elütő jeleneten kívül valójában nem játszik fontos szerepet a történetben. Csak a nagy szépség marad: egy nő, aki túl gyönyörű ahhoz, hogy boldog lehessen.

Hogyan lehet elviselni a szépség súlyát? Ha mindenki csak a külsejére figyel, mi marad Parthenopéból, amikor a szépsége idővel megfakul? Kicsoda ő voltaképpen?

Ilyen kérdéseken morfondírozik az olasz film sztárszerzője, az ötvenen túl, de még a hatvanon innen, egy olyan középkorú férfi komótos tempójában, akit mintha máris megrészegítene a „bölcs öreg” póza. Ez azért kevésbé zavaró Sorrentinónál, mint más rendezőknél, mert nála eleve minden póz és manír, azokból építette szerző életművét.

Mozinet

Öntetszelgés, nagyzolás, látványosság mélység nélkül – az édes semmittevésnek e huszonegyedik századi, Fellinire alapozott változata lett a fő témája A nagy szépségnek, amely meghozta az Oscar-díjat és a világhírt Sorrentinónak. Szépséghibája a dolognak, hogy a rendező akkor már túl volt eddigi pályája talán legjobb filmjein, A szerelem következményein és az Il Divón. Ám kétségtelen, hogy A nagy szépség környékén bekövetkezett stílusváltás, a reális világ függönye mögül mintegy kihajoló, kifogástalanul megtervezett, színpadias nagyjelenetek egymásutánja szervezi azóta Sorrentino legtöbb rendezését.

A Parthenopét is, amelynek a hősnő hol pikareszk, hol tragikus nevelődési történetét elmesélő, laza szövésű elbeszélése voltaképpen a szépség megjelenésére adott lehetséges válaszok katalógusa. Mivel a filmet férfi rendezte, nem meglepő, hogy az epizódok is elsősorban Parthenopé és a férfiak kapcsolatát mutatják be, férfi nézőpontból. (Ez önmagában feketelistára száműzheti a filmet olyan nézőknél, akik nem férfiak által készített női portrékra kíváncsiak manapság, de sokkal rosszabb lett volna, ha Sorrentino egy nemiségről szóló történetben nem vállalja fel a saját, illetve az elbeszélés nemét.)

Akár egy tizennyolcadik századi, utaztató regényben, minden fejezetnek megvan a maga tanulsága. Hol drámai az összhatás, mint a húgába szerelmes báty kis tragédiájában – vajon mitől szenved jobban Raimondo, attól, hogy nem kaphatja meg Parthenopét, vagy attól, hogy ő csak mellékszereplő lehet a lány hódításainak történetében? –, hol viccesebb.

Mozinet

The post A nagy szépség rendezője bemutatja: túl nagy szépség first appeared on 24.hu.