Az augusztusi hullócsillagok nagyrésze a Perzeusz csillagkép felől sugárzik ki. Ezeken a szép estéken egy üstökös által hátrahagyott porfelhő keresztezi a Föld pályáját. ( Nem kell aggódni, a következő kétmillió évben elvileg nem ütközik a Földdel az üstökös… viszont a félelem nem alaptalan: akkora testről van szó, hogy 10x nagyobb becsapódást produkálna, mint a 65 millió évvel ezelőtti a dinoszauruszok kihalását előidéző becsapódás ).
A csillaghullás éjféltől kezdődően a legaktívabb, amikor a radiáns magasra emelkedik. A hullócsillagokhoz nagy fényerejű objektív a jó, magas érzékenséggel párosítva és 10-20sec záridő maximum, amennyit az égbolt fényessége megenged.
Három éjszaka alatt gyűjtött hullócsillagok lettek ráillesztve a képre a csillagmező alapján, ami azt jelenti, hogy minden hullócsillagos fotót egyenként kellett illeszteni, tehát eme felvétel elkészítése a három éjszaka után még egy időigényes feladat.
Míg a panorámafotó 24mm f1.4-es objektívvel készült ISO10000, f2-őn, 10 másodpercenként, addig egy 8 mm-es halszemes objektív, illetve eme 24mm-es objektív, valamint egy 14mm-es lencsével felszerelt Canon 6D összesen három éjszakán át 5500 képet termelt. Azokat kellett átnézni egyenként a hullócsillagokért. Szerencsére minden második képen volt hullócsillag a derült, sötét, holdfénymentes égnek köszönhetően.
The post A nap képe: Szétáramlás first appeared on National Geographic.
