A nemzetközi konfliktusokról tárgyalt Washingtonban a brit külügyminiszter

Sürgető fontosságúnak mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter Ukrajna további és azonnali segítését katonai eszközökkel kedden, David Cameron brit külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján nemzetközi kérdésekről és kétoldalú együttműködésről szóló tárgyalásuk után.

Az amerikai külügyminiszter kiemelte a légvédelmi és tüzérségi eszközök fontosságát, valamint a lőszerutánpótlást. Egyben ismét felszólította az amerikai Kongresszus alsóházát, hogy mielőbb fogadja el a Joe Biden elnök által Ukrajna számára kért kiegészítő költségvetési keretet.

WIN MCNAMEE / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP David Cameron, az Egyesült Királyság külügyminisztere, és Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere a találkozó utáni sajtótájékoztatón.

Antony Blinken beszámolt arról, hogy hétfőn meghaladta a 400-at a Gázai övezetbe bejutott, segélyeket szállító kamionok száma, amire nem volt példa október 7-e, a konfliktus kirobbanása óta. Ugyanakkor fontosnak mondta ennek fenntartását, és gyors lépéseket sürgetett Izrael részéről, részben új kapu megnyitását a humanitárius szállítmányok előtt. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy az Egyesült Államok kormányának nincs tudomása a Rafah városában tervezett izraeli hadművelet időpontjáról, de azt változatlanul ellenzi, a tervezett katonai akcióról pedig jelenleg is zajlanak amerikai-izraeli egyeztetések.

David Cameron a gázai helyzettel kapcsolatban napi 500 segélyszállító kamion bejutását nevezte célnak, valamint a vízvezeték-hálózat visszakapcsolását. A brit külügyminiszter egy átmeneti tűzszünetet fontosnak nevezett a békéhez vezető lépésekben, ugyanakkor rámutatott Izrael jogára az önvédelemhez a Hamász jelentette fenyegetéssel szemben, és fontosnak mondta, hogy ez a támogatás megmaradjon. A Hamász kezében lévő túszok, köztük két brit állampolgár, elengedésével kapcsolatban megjegyezte, hogy mindent el kell követni egy alku érdekében, és Izrael a tárgyalásokon komoly engedményeket tett palesztin foglyok elengedésével kapcsolatban.

Cameron az ukrajnai háborút illetően a katonai szállítások folytatása mellett érvelt, mint mondta, ezek révén Ukrajna képes lehet a győzelemre és a számára „megérdemelt igazságos békére”. Hozzátette azt is, hogy van előrelépés a befagyasztott orosz vagyonok átirányításáról szóló egyeztetéseken, amelyek révén sikerül ebből a forrásból hozzájárulni Ukrajna pénzügyi szükségleteinek kielégítéséhez.

A brit külügyminiszter arról is beszámolt, hogy hétfőn találkozott Donald Trump republikánus elnökjelölttel, amit a kormányzati gyakorlatba illeszkedőnek nevezett. Hangsúlyozta, hogy Trump személyében egy választásra készülő ellenzéki politikussal tárgyalt, és utalt arra, hogy ez nem szokatlan. A találkozót magánjellegűnek nevezte, így annak tartalmáról csak annyit mondott, hogy geopolitikai témák széles körét is áttekintették.

(MTI)

The post A nemzetközi konfliktusokról tárgyalt Washingtonban a brit külügyminiszter first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed