Az első világháborúban, a korai tengeralattjárók megjelenésekor a hadihajókat elkezdték igen feltűnő, geometrikus mintájúra festeni. Bár az ember azt gondolná, hogy ezzel valójában feltűnőbbé tették a hajókat, a helyzet az, hogy sokkal nehezebben tudta az ellenség behatárolni, hogy voltaképp hol is van a hajó, így pedig nehéz volt sikeresen lelőni is. (Ne feledjük, a radar előtti korban járunk, így csak a látására hagyatkozhatott egy tüzér.)
Valami hasonlót találtak most az élővilágban is. Ausztrál kutatók nemrégiben a Current Biology folyóiratban számoltak be arról, hogy a csillogó, ragyogó külsejű rovarok számára e tulajdonság miért is előnyös. Úgy tűnik, e ragyogás voltaképp megtévesztő, és az ugrópókok ügyetlenebbé válnak, ha az efféle rovarokra vetik rá magukat.
A kutatók a Maratus griseus nevű pávapók fajjal végeztek kísérleteket. Ezek az ugrópókok arról híresek, hogy a hímek különösen gyönyörű, színpompás mintázatúak és nagyon látványos násztáncot lejtenek a kiszemelt nőstény előtt. A szakemberek most egy úgy megtervezett „pókarénát” készítettek, hogy a benne lévő póknak a behelyezett zsákmányra az ugrópókokra jellemző ugrással kelljen rávetnie magát.
Ehhez az aréna közepébe egy rést építettek, amin másképp nem tudott az állatka átkelni, csak ugrással. Az arénát megvilágították, a zsákmány szerepét betöltő, különböző mértékben csillogó (vagy épp nem csillogó) mágnest pedig egy, a rovarok sebességével mozgó platformra helyezték – a mágnesnek a mozgatásban volt szerepe.
Minden egyes mesterséges zsákmány csillogását és színét standardizált módon megmérték, majd a pókokkal tesztelték azokat, számos alkalommal. A teszteket videóra vették, majd elemezték a pókok viselkedését és sikerességét. Ha melléugrott a pók, feljegyezték, hogy az irányt, illetve a távolságot mennyivel tévesztette el.
Arra jutottak a vizsgálatokkal, hogy a ragyogó, csillogó zsákmányokra ráugrani szándékozó pókok a legtöbb esetben túl rövidet ugrottak. A szín maga nem befolyásolta a pontosságot, csak az, hogy mennyire ragyogott a céltárgy. Átlagosan 6 milliméterrel voltak pontatlanabbak a csillogó célra ráugró pókocskák, mint a nem csillogóra.
A pontatlanságuk tovább nőtt akkor, ha távolabbról kellett rávetniük magukat a célra. A kutatók szerint ez annak köszönhető, hogy a pók nem tudta így felmérni a zsákmánya várható viselkedését, illetve ennek okán annak pontos helyét sem. Könnyen elképzelhető, hogy ez a fajta ragadozói bizonytalanság az egyik ok amögött, hogy számos rovar fémesen ragyogó, tükröződő, csillogó külsőre tett szert evolúciója során.
The post A ragyogás megtéveszti a ragadozót first appeared on National Geographic.
