Erősen rájár a rúd a sózási technikájával előbb mémmé, majd egy csapásra celebszakáccsá változó török séfre, a legtöbbek által csak Salt Bae-ként ismert Nusret Gökçére. A Daily Mail ugyanis azt írja, hogy a fűszerekkel mesterien bánó szakácsnak a pénzügyek kezelése már nem megy annyira mesterien, hiszen a 2021-ben megnyitott londoni éttermének a forgalma 2023-ban erősen megcsappant – egészen pontosan feleannyi bevételt termelt, mint az azt megelőző évben.
A brit főváros egyik előkelő negyedében, a Knightsbridge-ben található Nusr-Et Steakhouse és a szakács más éttermeinek árairól mi is többször írtunk. Például akkor, amikor sokakat megdöbbentett, hogy a mémszakács akár több százezer forintot is elkérhet egy-egy aranyozott steakért, miközben az alkalmazottainak olyan órabérrel szúrja ki a szemét, amiből csak az általuk elkészített krumplipürét tudnák megvásárolni.
A Daily Mail szerint a borsos árai mellett annak is igen nagy szerepe lehet a legdrágább steakét 1450 fontért – azaz 680 ezer forintért – kínáló étterem hanyatlásának, hogy a konyháról kikerülő ételek korántsem annyira elsőosztályúak, mint ahogy arra az étlapon található összegekből következtetni lehetne, és a kiszolgálással is akadnak gondok.
„Az ételek szörnyűek. A hús egyáltalán nem volt ízletes. Végül egy 300 fontos számla után el kellett mennem egy 5 fontos kebabért. Ez a hely a legnagyobb vicc Londonban” – szól az egyik negatív kritika, egy másik pedig így fogalmaz:
„Az emberiség megsértése. A legrosszabb ételek, a legrosszabb kiszolgálás. Több mint 1800 fontot fizettünk hárman. Rossz minőségű, büdös hús, kis adagok. Inkább költsünk 50 fontot a helyi étteremben, ott jobb lesz! Soha többé! Maradjatok távol ettől a helytől, mert egy halálos csapda!”
Kerüljétek, mint a pestist. Az egész világot beutazom a munkám miatt, és sok étteremben ettem már, de ez volt az eddigi legrosszabb hely ahol jártam
– írja egy harmadik vendég, aki közben azt is hozzáteszi, hogy csak az angliai étterem minősége silány, a sztárséf Los Angeles-i, törökországi és emírségi éttermei – ahol Salt Bae egyszer még egy 66 millió forint értékű számlát is villantott – viszont csodálatosak.
De az eredetileg hentesnek induló 41 éves szakács összesen 18, a világ különböző helyein található vendéglátóipari egységből álló birodalma nemcsak Londonban – ahol télen még a fűtést is lekapcsolták, hogy spóroljanak a rezsin –, hanem a világ más részein is omladozni látszik. A brit bulvárlap szerint ugyanis nemrégiben a New York-i luxuséttermét és hamburgerezőjét is be kellett zárnia.
The post A rossz értékelések miatt bedőlni látszik a mémből lett mesterszakács luxusétterme first appeared on 24.hu.