„A sporton keresztül akár a tandíjmentességet is elérhetem” – ifj. Schobert Norbert Miamiban folytatná a tanulmányait

Ifj. Schobert Norbert tavaly nyáron a Fókusznak mesélt arról, hogy az Egyesült Államokban szeretne tovább tanulni, terve mellett pedig továbbra is kitart, sőt, már az is körvonalazódni látszik, hogy az ország mely részén képzeli el az egyetemi éveit – bízva abban, hogy a sportteljesítményével ösztöndíjra is szert tehet.

A konkrét intézményben még nem vagyok biztos, de Miamiban találtunk egy jó közgazdasági iskolát. Örülök neki, mert amellett, hogy imádok bokszolni, a sporton keresztül akár a tandíjmentességet is elérhetem

mondta a Borsnak Rubint Rékáék idősebbik fia, aki a párjával, Farkas Petrával szeretne nekivágni a tengerentúli életnek.

Itt nagyon előre kell gondolkodni, de ő azt mondta, hogy eljönne velem, és együtt kezdhetnénk új életet. Nekem pedig nagyon jól esett, hogy ezt ő bevállalná értem

– tette hozzá a Sztárbox tavalyi évadának versenyzője, aki nemrég azt is elárulta, hogy édesapjától leste el, hogyan kell viselkednie egy párkapcsolatban.

Kapcsolódó
Ifj. Schobert Norbert: Apa nagyon sokat foglalkozik anyával, ez az én gesztusaimban is közrejátszik
Édesapjától leste el, hogyan kell viselkedni egy párkapcsolatban.

The post „A sporton keresztül akár a tandíjmentességet is elérhetem” – ifj. Schobert Norbert Miamiban folytatná a tanulmányait first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed