Friss Hirek

A szexbotrányok, pedofilügyek után távozik a püspökkari titkár

A Magyar Kurír adta közre a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleményét, amely szerint Tóth Tamás október 23-án felajánlotta lemondását az MKPK titkári tisztségéről, amit pénteken – eddigi elkötelezett munkáját megköszönve – elfogadtak. Új titkárt később választanak.

A Válasz Online Facebook-oldalán írt arról, hogy forrásai szerint ez óriási fordulatnak számít az egyházban, az MKPK titkárait (legutóbb Veres Andrást, Német Lászlót, Mohos Gábort) ugyanis eddig rendre püspökké szentelték, de Tóth Tamást aligha fogják feljebb „buktatni” – hiába ambicionálta a kalocsa-kecskeméti érseki széket Bábel Balázs nyugdíjba vonulása után.

A Válasz Online korábban idézte Bábel Balázs érsek levelét. Azt írta, érsek- és püspöktársainak, hogy betegsége alatt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, Tóth Tamás írt levelet a  nevében, Bese Gergő plébánost védve. A püspökök előzőleg már vizsgálták a felelősségét Tóth Tamásnak, aki állítólag a nemrég kirobbant  pedofilügyeket, egyházi szexbotrányokat püspökkari titkárként segített „elrendezni”. Ezt ő tagadta, korábban pedig Veres András elnök a Válasz Online kérdéseire csak annyit reagált, hogy a témát az MKPK-n belül tisztázzák majd.

A Válasz Online szerint Tóth Tamás ugyanakkor nem volt akárki; a kormány–egyház-kapcsolat kulcsfigurájaként tartották számon mindkét oldalon. Az biztos, hogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes négy éve a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetéssel ismerte el áldozatos munkáját. Vadai Ágnes meg is kérdezte a minisztert, kapott-e tájékoztatást a Tóth Tamás által „elrendezett” ügyekről. Semjén Zsolt azt írta, kánonjogi ügyek nem tartoznak rá.

Az ellenségeit ellehetetlenítette, bosszúálló típus volt, miközben szerette, ha Monsignorénak szólították a plébánián

– mondták a Telexnek egyházi forrásai. Szerintük köztudott volt, hogy ő tartja a kapcsolatot az egyház és a kormány között, politikai szerepéről pedig úgy fogalmaztak, „tudta mindig, milyen váltót hova kell állítani”, ám botrányai utolérték: a titkárral „volt korábban is baj, de most ez égett a körmére”. A portál szerint maga híresztelte, hogy ő lesz Bábel utódja, de állítólag több pap is jelezte: nem szívesen maradnak, ha Tóth érsek lesz.

The post A szexbotrányok, pedofilügyek után távozik a püspökkari titkár first appeared on 24.hu.


Exit mobile version