A Lenovo egy egészen szokatlan mobiltelefont mutatott be Kínában. Az AI Student Phone nem a minél nagyobb kijelzőről vagy a legerősebb hardverről szól, hanem arról, hogy a diákok úgy maradhassanak elérhetők, hogy közben ne vonják el a figyelmüket a közösségi oldalak, a játékok vagy az internet.
A készülék mindössze 299 jüanért, vagyis nagyjából 15 000 forintért kerül piacra, és elsődlegesen a szülőket, valamint az általános iskolás és középiskolás diákokat célozza.A Lenovo AI Student Phone inkább hasonlít egy modern nyomógombos telefonra, mint egy hagyományos okostelefonra. Egy 1,83 hüvelykes érintőkijelzőt kapott ütésálló Panda Glass védelemmel, támogatja a kézírásos bevitelt, 4G hálózaton működik, és egy 1850 mAh-s akkumulátor biztosítja az üzemidőt.
A Lenovo különösen nagy hangsúlyt fektetett a szülői felügyeletre. A készülék GPS-alapú helymeghatározást kínál, emellett geokerítés (geofencing) funkcióval is rendelkezik, így a szülők automatikus értesítést kapnak, ha gyermekük elhagy egy előre meghatározott területet, például az iskolát vagy az otthon környékét. A telefon egy külön alkalmazással távolról is felügyelhető. A szülők letilthatják az ismeretlen hívókat, időzíthetik, mikor legyen bekapcsolva a készülék, illetve aktiválhatják az úgynevezett Classroom Mode módot is. Ilyenkor tanítási időben a telefon gyakorlatilag használhatatlanná válik: csak az idő jelenik meg rajta, valamint a segélyhívás (SOS) marad elérhető.
Bár egyelőre csak Kínában mutatták be, a Lenovo AI Student Phone jól mutatja, hogy a gyártók egyre inkább keresik az okostelefon és a hagyományos mobiltelefon közötti átmenetet. A készülék azoknak a családoknak kínálhat érdekes alternatívát, akik szeretnék, hogy gyermekük mindig elérhető legyen, de még nem adnának a kezébe egy teljes értékű okostelefont.