A Temu tagadja, hogy jogsértést követnének el

Semmilyen jogszabályt nem sért meg a Temu az azt üzemeltető cég szerint – írja a hwsw. Amint korábban a 24.hu is beszámolt róla, a magyar kereskedők nemrég jogsértések miatt bepanaszolták a népszerű webshopot Gazdasági Versenyhivatalnál (GVH), azt azonban nem részletezték, hogy pontosan mivel vádolják.

A hírekre most a megvádolt fél is reagált, az alábbi közleményt juttatta el a hwsw-nek:

A Temu eltökélt abban, hogy megfeleljen minden olyan ország törvényi szabályozásainak, melyben működik.

A cég korábban a hvg-vel is felvette a kapcsolatot, nekik a következőket üzenték az adatlopási vádakkal kapcsolatban: „a Temu csak egyetlen céllal gyűjt információkat, hogy e-kereskedelmi szolgáltatást nyújtson felhasználóinak, és fejlessze azt.” A már-már hihetetlenül olcsó termékeket pedig azzal magyarázták, hogy közvetlenül a gyártókkal állnak kapcsolatban, ezért nagykereskedelmi áron tudják az árukat ajánlani vásárlóiknak.

Kapcsolódó
A GVH-hoz fordultak a Temu miatt a magyar kereskedők
A kereskedők eddig nem tudtak fellépni az ellen, hogy a cég az uniós és nemzeti jogszabályi, illetve adózási környezethez képest lényegesen szabadabban mozog.

The post A Temu tagadja, hogy jogsértést követnének el first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed