Kifejezetten hasznos, ugyanakkor valószínűleg nem túl közismert szájápolási tippeket osztott meg nemrégiben egy közösségi médiában népszerű brit fogorvos. A londoni fogorvos, Dr. Shaadi Manouchehri több mint 300 ezer követővel rendelkezik TikTokon, és a Daily Mirror szerint az egyik nyáron megosztott videójában több olyan kritikus időpontot is felsorolt, amikor kifejezetten kerülendő a fogmosás.
„Ez az egyetlen alkalom, amikor rajtakapsz, hogy azt mondom, ne moss fogat” – kezdte viccelődve, majd rá is tért a lényegre:
Dr. Manouchehri elmondta, hogy a kávé kifejezetten savas, sőt, tej és cukor hozzáadásával még savasabb: „Ha kávézás után rögtön fogat mosunk, azzal savakat dörzsölünk a fogunkra, és elhasználjuk őket”. A doktornő szerint ezért érdemes lehet 20-30 percet várni a reggeli koffeinbevitel után, mielőtt megmosnánk a fogainkat. Vagy ha erre nincs lehetőségünk, akkor szájvízzel öblögetni a fogmosás előtt.
A reggelivel kapcsolatban a fogorvos azt mondta, hogy „előtte meg kell mosni a fogainkat, mert ha közvetlen utána mosunk fogat, azzal károsítjuk a fogzománcot, és valójában amikor reggel először felébredünk, elég sok baktérium van a szánkban –
ezért még a reggeli előtt meg kell mosni a fogainkat.
A harmadik kerülendő időponttal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy
„Hányás után valószínűleg csak ezt szeretnéd csinálni, de valójában a gyomor tartalma rendkívül savas, a fogaid pedig ásványi anyagokból állnak. Tehát, amikor a gyomor tartalma a szájba került, akkor a száj nagyon savas lesz, és ha rögtön ekkor megmosod a fogaid, akkor még jobban beléjük dörzsölöd a savat.”
Dr. Shaadi Manouchehri ezért azt javasolja, hogy hányás után fél órát, vagy inkább egy egészet is várjunk a fogmosással. A fogmosás előtti szájvizes öblögetés viszont a fogorvos szerint ilyenkor is sokat segíthet a száj savtalításában.
@drshaadimanouchehri #dentist #dentistry #fyp #fyp #londondentist #learnontiktok #marylebonedentist #xyzcba ♬ original sound – Dr Shaadi Manouchehri
The post A TikTok népszerű fogorvosa elárulta, hogy mikor nem szabad megmosni a fogainkat first appeared on 24.hu.