Friss Hirek

A Tisza Párt továbbra sem enged Karácsonynak, kihagyták a fővárosi egyeztetést

A Tisza Párt frakciója nem vett részt a pénteki fővárosi frakcióközi egyeztetésen – közölték.

Mint írták, az előzetes agenda és meghívó szerint a megbeszélés a fővárosi cégek felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjaihoz kapcsolódó kérdésekre korlátozódott volna. Azonban közvetlenül az egyeztetés előtt kiderült, hogy napirendre került az olimpia rendezésének kérdése is, amelyről a Tisza frakció semmiféle előzetes tájékoztatást nem kapott.

Karácsony Gergely a MOB és az MPB megkeresésére a héten arra kérte a fővárosi frakciókat, hogy gondolkodjanak együtt a budapesti olimpiáról. A főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés elé is beterjeszti a felkérését.

„A Tisza Párt fővárosi frakciója megalakulása óta következetesen hangsúlyozza, nem támogatjuk, hogy a főpolgármester saját hatáskörében tartsa a fővárosi cégek vezetőinek kinevezési és felügyeleti jogát, ehelyett a demokratikus működés szellemében szükségesnek tartjuk, hogy ezek a döntések a közgyűlés hatáskörébe kerüljenek. Az átlátható városvezetés biztosítása érdekében elengedhetetlen, hogy a fővárosi képviselők valós párbeszédet folytathassanak és bevonásra kerüljenek a döntéshozatalba” – közölték.

Mint írták, a Tisza Párt elkötelezett a budapestiek átlátható és igazságos városvezetése mellett, és készen áll a konstruktív együttműködésre, ha tisztességes és demokratikus keretek között történik az egyeztetés.

Nemrég Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója egy háttérbeszélgetésen elmondta, hogy a Karácsony Gergely, illetve a Tisza és Vitézy-frakció közötti, nehezen feloldható ellentétet okozó kérdések közül a főpolgármester-helyettesek személyéről továbbra sem fognak dönteni a közgyűlés október 30-ai ülésén. A Tiszának és Vitézynek a másik ilyen ügyben, a fővárosi cégvezetők kinevezésében sem engedtek eddig Karácsonyék, erről Kiss szintén azt mondta, hogy később állnak elő javaslattal.

The post A Tisza Párt továbbra sem enged Karácsonynak, kihagyták a fővárosi egyeztetést first appeared on 24.hu.


Exit mobile version