A többség szerint Varga Judit igazat mondott Rogánékról

A Magyar Péter által március végén nyilvánosságra hozott hangfelvételről végzett egy közvélemény-kutatást a Publicus Intézet, amelyen Magyar akkori felesége, Varga Judit igazságügyi miniszter arról beszélt, hogy Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter és emberei belepiszkáltak a Schadl-ügy nyomozati anyagaiba és kihúzatták a nekik nem tetsző részeket.

A Népszava által publikált kutatás szerint a Magyar Pétert ismerők 58 százaléka ismeri annak a hangfelvételnek a tartalmát, amelyet a Tisza Párt vezetője még március végén hozott nyilvánosságra, és az így válaszolók 75 százaléka igaznak gondolja az abban elhangzó állításokat és vádakat. A felvétel tartalmával tisztában lévőknek mindössze 14 százaléka gondolja, hogy nem igazak az abban szereplő állítások, 11 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni erre a kérdésre – írta a lap, megjegyezve, hogy nagy az eltérés a Fidesz-tábor és az ellenzéki szavazók között: a fideszeseknek csak a 25 százaléka hiszi el, hogy Varga Judit igazat mondott a hangfelvételen, a Tisza Párt szimpatizánsainak 94 százaléka gondolja az, hogy Varga az igazságot mondta ki, a bizonytalanoknál pedig 79 százalék ez az arány.

Arra a kérdésre, hogy a felvételen elhangzott vádak elég súlyosak-e ahhoz, hogy megrengessék a bizalmat a kormányban, a megkérdezettek 48 százaléka igennel felelt, 46 százaléka pedig nemmel. Nem meglepő módon itt is számít a pártszimpátia: a fideszesek 10 százaléka gondolja, hogy az elhangzottak árthatnak a kormánynak, az ellenzékiek 56, a Tisza Párt szimpatizánsainak 85, a bizonytalanok 51 százaléka szerint viszont bizalomromboló hatásúak az elhangzott vádak.

A nagy többség szerint a hatóságoknak foglalkozniuk kell a hangfelvételen elhangzottakkal: a megkérdezettek 79 százaléka nyilatkozott így, még a kormánypárti szavazóknál is relatív többségben (48 százalék) voltak azok, akik igenre válaszoltak erre a kérdésre.

Nagy a megosztottság abban a kérdésben, hogy helyesen járt-e el Magyar Péter, amikor hangfelvételt készített a feleségével folytatott magánbeszélgetésről. Mindössze 10 százalék tartja helyesnek ezt a lépést. 34 százalék nem tartja helyesnek, de a körülményeket figyelembe véve elfogadhatónak gondolja. 48 százalék viszont elfogadhatatlannak tartja, 9 százalék pedig nem válaszolt – írta a Népszava.

The post A többség szerint Varga Judit igazat mondott Rogánékról first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed