Friss Hirek

Adócsalás: 250 milliós pénzbüntetést kér az ügyészség Jellinek Dániel milliárdos üzletemberre

Nemrég írtuk meg, hogy vádat emelt az ügyészség Jellinek Dániel milliárdos vállalkozó ellen az elmúlt évek egyik legnagyobb számlagyárbotrányával összefüggésben. A hetedik leggazdagabb magyar a vádakról szólva azt mondta a Telexnek:

Pénzbüntetést kell majd fizetnie, aminek az összege 250 millió forint lesz.

Közölte, azért ilyen nagy az összeg, mert a büntetést a vonatkozó jogszabályok szerint részben a vagyoni helyzetem alapján állapítják meg.

Mint a 24.hu megírta, Jellinek magára vállalta a csalást apja és kollégája helyett, így került a vádlottak padjára, ugyanis a tulajdonában álló Indotek-csoport két cége is fiktív számlákat fogadott be a költségvetésnek négy és félmilliárdos kárt okozó számlagyártól. Ebből a Jellinek féle cégek a vád szerint 52, illetve 53 millió forint kárt okoztak. Az üzletember a Telexnek adott interjúban úgy fogalmazott:

Kicsit azt is remélem, hogy a felelősségvállalásom jó példa lehet más cégvezetők számára is.

Szóba került az is, hogy Jellinek 47 százalékos tulajdonrészt és irányítási jogot szerzett a magyarországi Auchan diszkontláncban. Mint elmondta, nem tervezi eladni azt NER-közeli köröknek, és nem tervez tulajdonostársat sem bevonni. Mindez azért jogos kérdés, mert az üzletember megvásárolta a Gellért Szállót majd hamar továbbadta Tiborcz Istvánnak, Orbán Viktor vejének. Erre egyébként azt mondta, az eladásának prózai magyarázata volt, azért szállt ki, mert jó áron vásárolt, Tiborcz pedig a saját koncepciója alapján sikeresebb üzletet tudott belőle csinálni.

A kormányfő vejéről azt mondta, ma már ritkán egyeztet vele, de a személyes viszonyuk továbbra is jó. Ez azért is érdekes, mert a G7 írta meg, hogy három év alatt 27 milliárd forintnyi osztalék került át osztalékelsőbbséggel egy pécsi cégen keresztül Jellinek cégcsoportjától Tiborcz Istvánéhoz. A G7 cikkének állításait nem tagadta.

The post Adócsalás: 250 milliós pénzbüntetést kér az ügyészség Jellinek Dániel milliárdos üzletemberre first appeared on 24.hu.


Exit mobile version