Aki tud, menekül: kedden is rengett a föld Szantorinin

Helyiek és turisták ezrei menekültek el Szantoriniből nagyobb földrengéstől vagy vulkánkitöréstől tartva, írta a The Guardian.

A több napja tartó folyamatos szeizmikus aktivitás miatt aki tud, menekül a turisták által nagyon népszerű görög szigetről. Keddig körülbelül 6000 ember – egyes becslések szerint ennek a kétszerese – hagyta el a veszélyzónát repülőgépekkel, hajókkal, magánjachtokkal és sétahajókkal. Az Aegean – az ország nemzeti légitársasága bejelentette – hogy 48 óra leforgása alatt 2700 utas repült Szantoriniből a görög fővárosba, miután február 3-ikától, hétfőtől megkétszerezték a szigetre tartó járatokat.

A helyi lakosok, a külföldi munkások és turisták többsége is elmenekült, Szantorini szinte teljesen elcsendesedett.

Hallottam olyan nyaralókról, akik elmennek, de visszakérik a szállásadóktól a pénzüket

– nyilatkozta egy helyi étterem vezetője.

Szantorinit és környékét szokatlanul intenzív földrengéshullám sújtotta az elmúlt 72 órában. Több mint 300 tenger alatti rengést regisztráltak, köztük sok, a Richter-skála szerinti 4,5-ös erősségűt.

Kedden reggel 8 óra előtt kevesebb mint 50 perccel, amikor a tanulók általában iskolába mennek – Szantorini és az Égei-tenger 12 szigetének iskoláit közben bezárta a görög polgári védelmi minisztérium – a szeizmográfok hat földrengést regisztráltak, kettő 4,8 és 4,9 erősségűt.

A szeizmológusok emlékeztetnek: a rezgések törésvonala, amely 1956-ban pusztító, 7,7-es erősségű földrengést és szökőárt okozott, 53 halálos áldozatot követelt, több mint 100 sérült volt.

A természeti katasztrófákkal foglalkozó szakemberek számára most az a nagy kérdés, hogy a szeizmikus tevékenység egy sokkal erősebb földrengés előfutára-e – amely talán cumanit is kiválthat – vagy akár egy vulkánkitörésé.

A rengések erősödésével megszaporodtak a sziklacsuszamlások. A szigetre küldött sürgősségi és mentőcsapatok hanghullámokról számoltak be, amelyek szinte állandó dübörgésnek felelnek meg.

Szantorini vulkánja utoljára 1950-ben tört ki, és a szakértők szerint közeleg az idő, amikor ismét „kiengedheti a gőzt”.

Úgy gondoljuk, hogy a vulkánban átlagosan 50 évente vannak kisebb robbanások, tehát a határidőn belül vagyunk, hogy ez megtörténjen

– mondta Costas Synolakis, a természeti katasztrófák nemzetközileg elismert kutatója, aki ugyanakkor kizárta a nagyobb robbanást azon az alapon, hogy ilyenek 17 ezer évente történnek, de figyelmeztetett: nagyon kell figyelni a vulkánt, mert nem zárható ki egyetlen forgatókönyv sem.

Szantorini a statisztikák szerint Európa leglátogatottab 10 turistaparadicsoma közé tartozik, ahol 2024 óta főszezonban megadóztatják a szigetre ócenjáróval érkező látogatókat, de nagy vitákat váltott ki az állatvédők körében a szamárlovaglás, melyet be akarnak tiltani a szigeten.

Kapcsolódó

The post Aki tud, menekül: kedden is rengett a föld Szantorinin first appeared on Sokszínű vidék.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed