Elon Musk újra elővette a transzatlanti víz alatti alagút ötletét, és kijelentette: a Boring Company elnevezésű cége a korábbi becslések töredékéért, akár 20 milliárd dollárért is meg tudná építeni a New York és London közötti folyosót – írja a Business Today.
A dél-afrikai származású milliárdos mindezt a hyperloop technológiával érné el, amit még sosem teszteltek ekkora léptékben. A hyperloop egy olyan futurisztikus közlekedési mód, amely együtt alkalmaz vákuumzáras alagutakat, és mágneses levitációval (maglev) közlekedő kapszulákat. Ez elméletben lehetővé tenné, hogy akár több ezer kilométer per órával lehessen közlekedni. A probléma csak az, hogy a technológia egyelőre nem létezik a gyakorlatban, még ha vannak is próbálkozások.
The @boringcompany could do it for 1000X less money https://t.co/IXJY63xUCo
— Elon Musk (@elonmusk) December 10, 2024
Amellett, hogy a technológia nem áll készen ilyen léptékű projektekre, és a megnevezett összeg is nevetségesen alacsony a szakértők szerint, több aggály is felmerült. Egyrészt az építkezés megzavarná a tengeri ökoszisztémát, és döbbenetes szén-dioxid-kibocsátással járna. Ezen felül azzal is számolni kell, hogy az alagút ellenálljon az óceán nyomásának, valamint a szeizmikus aktivitásnak évszázadokon át. Végül pedig a beruházás komoly koordinációt igényelne a két fél és a többi, közbenső terület kormányai között.
Nem ez az egyetlen olyan terve a milliárdosnak, amely komoly aggályokat vet fel. A Space.com beszámolója szerint ugyanis Musk december 12-én petíciót nyújtott be a helyi hatóságokhoz, amelyben azt kérte, hogy a texasi Boca Chica közelében található Starbase kilövőállomást önálló várossá nyilvánítsák. Ez a NASA és a Roszkoszmosz esetében még indokolható, egy magáncég esetében azonban már más a helyzet. Az X-en közzétett bejegyzésében ezt írta:
Ahhoz, hogy továbbra is növeljük a Starship gyors fejlesztéséhez és gyártásához szükséges munkaerőt, szükségünk van arra, hogy közösségként bővítsük a Starbase-t.
A milliárdos egyébként már 2021-ben is bedobta ezt az ötletet, azonban mivel most az amerikai kormányban is helyet kapott, bizonyára jobb pozícióból indul.
The post Alagutat építene New York és London között Elon Musk first appeared on 24.hu.