Friss Hirek

Alaposan megtámogatta a Mol az MCC Fesztet a tehetséggondozás jegyében

2021-ben hozta létre a Mol a közfeladatokat ellátó, közérdekű vagyonkezelő alapítványát, ami fennálása óta jelentős anyagi támogatásban részesíti a különböző szerencsésen kiválasztott szervezeteket, a „tehetségtámogatás, a sport, a kultúra, a szociális ügyek és a fenntarthatóság”  jegyében.

A Mol – Új Európa Alapítány (MÚEA) kezdeti tőkéje 600 millió forint volt, de azzal, hogy megkapták a Mol részvényeinek 10,49 százalékát, a vagyona mára körülbelül 80 milliárd forintra nőtt.

Egy, a 444 birtokába került dokumentum szerint így nyerhetett támogatást az Orbán Balázs nevéhez köthető Mathias Corvinus Collegium (MCC) is, ami az MCC Feszt megrendezésére kapott eddig kétszer 50 millió forintot. Az MCC magát valóban tehetségműhelyként aposztrofálja, a pénzre ugyanakkor már kevéssé szorulna rá, tekintve, hogy a 2023-as évet több mint 25 milliárd forintos adózott nyereséggel zárta. Mindezek mellett a Richter Nyrt. 10 százaléka mellett a Mol 10 százalékos részvénypakettjét is megkapta, utóbbi után tavaly 29 milliárd forint osztalékot kaptak. Tehát egy Mol-részvényekkel rendelkező alapítvány egy olyan másik alapítványt támogat, aminek szinte ugyanannyi Mol-részvénye van, mint neki.

A támogatás odaítéléséről egy ötfős, jellemzően Fidesz-közeli tagokból álló kuratórium döntött. Ennek tagjai

Miklósa Erika operaénekes,
Világi Oszkár szlovákiai magyar vállalkozó, a MOL vezérigazgató-helyettese, és a Csíki Sör új tulajdonosa,
Bacsa György, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója,
Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnöke,
és Schmidt Mária.

A 444 cikkében szó esik még arról, hogy a Mol hasonló motivációk mentén megtámogatta az állami pénzekből létrehozott Brain Bar fesztivált, a Novák Katalin által alapított Családpárti alapítvány és egy olyan céget is, ami a német-magyar gazdasági kapcsolatok fellendítésén dolgozott az elmúlt években. Velük ellentétben nem kapott viszont támogatást Áder János Kék Bolygó Alapítványa és Böjte Csaba Dévai Szent Ferenc Alapítványa sem.

The post Alaposan megtámogatta a Mol az MCC Fesztet a tehetséggondozás jegyében first appeared on 24.hu.


Exit mobile version