Friss Hirek

Alec Baldwin nem hagyja annyiban, pert indít az őt vádló ügyészek ellen

A bíróság elfogultság miatt tavaly nyáron ejtette a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját és megszüntette az Alec Baldwin ellen évek óta folyó büntetőeljárást, ami még a Rust című westernfilm forgatásán az operatőr, Halyna Hutchins halálával végződő 2021-es tragédia miatt indult. A karácsony előtti napokban aztán végleg pont került az ügy végére, mikor kiderült, hogy az új-mexikói ügyészek a terveikkel ellentétben mégsem fellebbeznek a bírói döntés ellen. A színész azonban nem hagyja annyiban a dolgot, és polgári pert indít az állam és ügyészei ellen, akik szerinte minden lehetséges alkalommal bűnbakként kezelték őt, figyelmen kívül hagyva akár a törvényt és a rendelkezésre álló bizonyítékokat is.

Bár semmilyen ítélet nem tudja jóvátenni azt a traumát, amelyet az elítéléssel és bebörtönzéssel való fenyegetés okozott, Alec Baldwin azért nyújtotta be ezt a keresetet, hogy az alpereseket felelősségre vonja a munkájukat szabályozó törvények megdöbbentő megsértéséért

– írják ügyvédei a keresetben, amelyben rosszindulatú és törvénytelen eljárással vádolják az ügyészeket.

A perre reagálva Kari T. Morrissey, a tárgyalást felügyelő különleges ügyész nyilatkozatot adott ki: „2023 októberében az ügyészi csapat tudomására jutott, hogy Baldwin úr megtorlásként polgári pert kíván indítani. Állunk a tárgyalás elébe”.

Baldwin már decemberben arról beszélt, hogy fel akarja tárni a teljes igazságot az üggyel kapcsolatban, amit a mainstream média szerinte következetesen elhallgatott. Szerinte Amerikában, amikor valakit annyira gyűlölnek, mint őt, akkor három dolgot akarnak az emberek: „hogy meghalj, hogy börtönbe kerülj, vagy hogy eltöröljenek, ami olyan, mintha börtönben lennél vagy halott, mert csak bolyongsz az életben és láthatatlan vagy” – mondta David Duchovny podcastjában.

The post Alec Baldwin nem hagyja annyiban, pert indít az őt vádló ügyészek ellen first appeared on 24.hu.


Exit mobile version