Áll a bál Brazíliában az X betiltása miatt

Augusztus végén a brazil legfelsőbb bíróság elnöke, Alexandre de Moraes ultimát adott az Elon Musk vezette X/Twitter platformnak a felületen terjedő hergelő anyagokat, dezinformációt terjesztő bejegyzések miatt. Eszerint amennyiben nem neveznek ki helyi jogi képviselőt 24 órán belül, betiltják az oldal működését az országban.

A milliárdos szokásához azonban nem a konfliktus megoldására törekedett, sőt bejegyzéseivel csak tovább rontotta a viszonyt: többek között olyan MI-generált fotót osztott meg, amelyen a bírót „Voldemort és egy sith nagyúr gyerekeként” ábrázolta. Az utasítás megtagadása után szombaton megkezdődött a tiltás, a nagy alkalmazásáruházaknak pedig 5 nap áll rendelkezésre, hogy töröljék kínálatukból az X-et az országban, írja a The Independent.

A közösségi appnak több mint 20 millió felhasználója volt az országban, akik most megpróbálnak alternatívát keresni.

Sokan a Meta Threads alkalmazásához pártoltak, míg voltak, akik a Jack Dorsey volt-Twitter vezér Bluesky nevű alkalmazását választották. Az X-hoz való hozzáférés olyannyira tiltott az országban, hogy amennyiben valaki VPN-nel használja azt, és tetten érik, 3 millió forint körüli bírságot is kaphat. A felhasználók jó része megkérdőjelezi a döntés indokait, és annak betartatásának módját: sokak szerint egyenesen autoriter megfontolás áll mögötte.

A brazil ügyvédi kamara pénteken közölte, hogy felkéri a Legfelsőbb Bíróságot, hogy vizsgálja felül az összes ilyen, állampolgárra kiszabott pénzbírságot. A Rio de Janeiro-i Állami Egyetem politológia professzora, Maurício Santoro szerint a VPN-ek tiltása disztópikus, míg Arthur Lira, a brazil képviselőház tagja attól fél, hogy a döntés a befektetőket is elriasztja az országból. Az ország volt szélsőjobboldali elnöke, Jair Bolsonaro is azt mondta, hogy az X elhallgattatása a szabad hangokat némítja el az országban.

Fiatalok ezreinek az X nem csak egy egyszerű közösségi app volt az országban, de a hírek elsődleges forrása is – nem véletlen hogy az app a hírszolgáltatások között is a legnépszerűbb applikáció volt az országban.

Emiatt nagyobb tüntetések is szerveződnek, például szeptember 7-ére.

A platformon a napokban megjelent egy Alexandre Files nevű profil, amely ígérete szerint dokumentumokkal fogja bizonyítani, hogy a döntést meghozó bíró többször cselekedett már jogellenesen. Ez a profil kísértetiesen hasonlít Elon Musk twitteres hatalomátvétele után közzétett Twitter Files iratokra, amelynek célja a korábbi vezetés visszaéléseinek feltárása volt, nem túl sok sikerrel.

The post Áll a bál Brazíliában az X betiltása miatt first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed