Básti Ági számára minden a lovaglással kezdődött. Már néhány éve lovagolt a lányával, amikor a koronavírus járvány miatti bezártság végső ösztönzést adott ahhoz, hogy végre saját állataik legyenek. A lovakhoz tanya is kell, és Ági úgy volt vele, ha az ember valódi kapcsolatot akar teremteni a lovával, az a bértartásnál sokkal szorosabb és mindennaposabb együttlétet kíván.
Úgy gondolom, hogy ebben az új világban – amelyet a jelenkor nem túl biztató eseményei rajzolnak körénk – talán az egyetlen élhető és értelmes választás a tanyasi, természetközeli, önfenntartásra törekvő, környezettudatos, egyszerűvé és egyúttal szabadabbá tett élet. Ezt néhány baráti körben látott példán kívül a saját töprengéseim is megerősítették. Ami a munkámat illeti – szabadúszó fordító vagyok – nem jelentett nehézséget életteret és ezzel együtt részben életmódot váltani
– mesélt Ági a Sokszínű vidéknek.
Az életmódváltáshoz mindenekelőtt magát a teret kellett kiválasztani. Az állatbarát szerint talán ez volt a legfontosabb, hiszen ez az, amin a későbbiekben nem lehet változtatni, és ez volt az is, aminek leginkább a lovak igényeihez kellett igazodnia.
Így csöppentek Balástya mellé, öt lovarda szomszédságába, legelővel, tóval és egy – az akkori tulajdonosa szerint felújított – házzal.
Az újdonsült tanyatulajdonos a vályoghoz természetes és évezredek során bevált építőanyag volta miatt ragaszkodott, a régi házhoz pedig azért, hogy megmenthessen valamit a múltból. A hazai vályogépítés egyik ismert mestere lett segítője, Gáspár János vezetésével az épület szakszerű felújításon esett át.
Básti Ágival beszélgettünk, akitől megtudtuk, hogyan sikerült a kilencvenéves tanyát meseszép módon, autentikusan felújítani. Ági elmondta azt is, miért fontos felnőttként is hinnünk a mesékben.
Melyek voltak az első lépések?
Mednyánszky Miklós könyvéből tanulva körülbelül volt fogalmam arról, hogy mennyi merényletet követtek el az 1934-ben épült ház ellen. Miklós ajánlására megkerestem Gáspár Jánost, akivel a helyszíni szemlén megegyeztünk abban, hogy ezek mind orvosolhatók. János ekkor meg is bízott az első feladattal: mire jönnek, pucoljunk le minden oda nem illő anyagot a falakról.
Egy január-februári időszakban diszperzittel, itt-ott cementtel összekent falakat vályogig tisztára pucolni, gipszkartont és lambériát bontani, betont, járólapot felverni, bepenészedett csempét leverni, pozdorjabútorokat szétfűrészelni végeláthatatlan küzdelemnek látszott. Voltak álmatlan éjszakáim és belém költözött a kétség, hogy a kényelmes, világjáró városi életet lelkem mélyén élő elképzelések miatt vajon biztosan fel kellett-e cserélni erre a túlvállalásnak tűnő feladathalmazra.
Sajnos a tanya környezete is igen rendezetlen volt, egy vaskonténerrel az udvar közepén, omladozó óllal és góréval, teli szeméttel, elásott építési törmelékkel, amit konténerszám kellett elhordani a területről. Mire Jánosék megérkeztek, az udvaron már magaságyások álltak, a roskadozó épületek bontása is megkezdődött – a munka oroszlánrészét a család végezte.
A szakembereken volt a sor. Hogyan kapcsolódott be a vályogépítő mester a munkába?
Jánosék falat bontottak – a klasszikus háromosztatú ház középső helyiségét megnyitották, ablaknyílásokat vágtak, a házfal alsó 80 centiméterét és a felázott fürdőszobafalat leverték, majd szalmás vakolattal újra vakolták. A hiányzó részeket visszaépítették, és végül a ház egésze kapott egy lótrágyás simító vakolatot.
Ekkor az épület legrégibb, eredeti része készült el, a hetvenes évekre jellemző hozzáépítéssel toldott elülső beépített tornác egyelőre érintetlen maradt, ehhez csak egy évvel később kezdtünk hozzá – immár a Jánostól megtanult tudás birtokában. János és csapata még beépítette a Pető Péter szécsényi mester készítette tulipános faragással díszített ablakokat.
Ezt ácsmunka és a padlás egy részének beépítése követte, majd az elkészült hálószoba, mosdó, konyha-nappali tér padlóburkolásához szükséges előkészületek – az aljzat kitakarítása és feltöltése homokkal.
Az új padló mindenütt természetes anyag, bontott tégla és párnafákra fektetett hajópadló kombinációja. A mosdóban nosztalgiából idéztem vissza a régi cementlap burkolatot. Itt egy nyersen hagyott falfelület is maradt az ablak körül, ami igen szépen mutatja az eredeti vályogtégla szerkezetét.
Belülről haladtak kifelé. Hogyan született újjá a homlokzat? Mennyiben változott az eredeti épület külső képe?
A vakolt falak meszelést kaptak, majd pár hónapos téli szünetet követően folytatódott a külső környezet formálása – beállót építettünk a lovaknak, majd hozzáfogtunk a tornácos rész rendbetételéhez. A sortégla oszlopok alkotta szerkezetet kellett összedolgozni a két oldali régi vastag vályogfalakkal. A téglaoszlopok közé tákolt, amatőr módon, oda nem illő anyagokkal szigetelt és burkolt falakat teljesen elbontottuk, a tégla oszlopok vastag vályogvakolatot és nádszigetelést kaptak.
A tornácos rész külső homlokzata a ház egyik érdekessége: ezt a falat Lénárt István segítségével és különleges, időjárásálló lótrágyás vakolatával készítettem el. A fal textúrája olyan szép lett, hogy sajnáltam meszelés mögé rejteni – ennek formabontó megoldása lett az aszimmetrikus falkezelés.
Látványos, hangsúlyos elemei az épületnek a parasztházakra kevésbé jellemző, nagyméretű ablakok. Miért döntöttek ezek mellett?
Az oszlopok közötti nyílásokba méretre készített ajtó és franciaablakok kerültek. Eredetileg egy paraszháznak inkább dukáló homlokzatot képzeltem el, több kicsi ablakkal, ám Őrfi József építész barátom érvelése meggyőzött a nagy méretű nyílászárók létjogosultságáról ezen a fronton. A nap itt szinte egész nap besüt, ami a különösen hűvös őszi, téli időszakban csodálatos melegséggel és fénnyel árasztja el a belső teret.
Az ötlet nyomán egyébként Jóskával egy jövőbeli tervünk is kirajzolódott, a házzal szemben álló eredetileg istálló, majd szintén amatőr módon hozzáépített pajtaszerű épületet közösségi térré és esetleg szálláshellyé alakítanánk. Ebben a régi parasztház jegyei ötvöződnének a letisztult pajtaépítészet tájba simuló szerénységével.
Bár a két építészeti stílus más – ahogyan az már a házban is tetten érhető – az érték és a mondanivaló közös: a régi újraélesztése, a természetes anyagok használata, élhető terek formálása a természet törvényeihez és az öregek bölcsességéhez illeszkedő egyszerűség jegyében.
Gyönyörűek a patinás bútorok, hozzájárulnak a ház varázslatos hangulatához.
A meglévő bútoraimat (egykori Kéttemplom Galéria, Földes Csaba munkái, egykori InCero galéria) egészítettem ki (Galeria Savaria kereskedőitől, vásárokban vásárolt, barátoktól kapott darabokkal), ugyanis mindig tetszettek a népies, megmentett vagy épp megmentésre váró bútorok. Ezeket még gondos mesterek készítették, történetük és „lelkük” van. Miért ne használnák őket tovább, és miért is állnánk be a mai társadalom fogyasztásközpontú sorába?
A hagyományos, régi parasztházak felújítása során a fürdőszoba kialakítása gyakran nem kis fejtörést okoz a tulajdonosnak. Önöknek hogyan sikerült megoldani ezt a feladatot?
A ház egyik érdekessége, hogy nincs megszokott módon elkülönített, klasszikus fürdőszoba: van egy mosdó, a tusoló a hálószobában, a szabadon álló kád pedig a padlástér-beépítéses rész pihenő helyiségében kapott helyet. A tusoló saját tervezés és munka – első látásra kemence formáját idézi. Tadelakt burkolatot kapott.
A házban nincs hidegburkolat – a vályog ugyanis remek hő- és páraszabályozó anyag –a keletkező párát beszívja, majd visszapárologtatja a levegőbe, egészséges környezetet teremtve és megakadályozva a vizesedést és a penészesedést. Minden nagyon egyszerű törvények alapján működik, csak az ember sajnos elfeledkezett az egyszerűségről és arról, hogy odafigyeljen a környezetére, amely pedig mindig visszajelzést ad arról, hogy mi működik és mi nem.
Milyen élményekkel gazdagodott a munkák során? Mit jelent Önnek az újjászületett tanya és a vidéki életmód?
A ház osztása, terei, berendezése saját elképzelés szerint készült, ami pedig a munkákat illeti, az említetteken kívül olyan társak és barátok segítségével, akik rövidebb-hosszabb ideig elkísértek ezen az úton, amit ezúttal is hálásan köszönök Nekik.
A mostani értékvesztett világban mindez szilárd pontként szolgálhat az útkereső emberek számára, és igenis hinni kell a „mesékben”, mert azok alapja mindig abból a valóságból táplálkozik, ami „egyszervolt” várakat, királylányokat, hercegeket és varázs-LÓ-kat idéz meg. Talán olyannyira, hogy egészen valóságosnak tűnnek.
A cikkben szereplő fotókat Básti Ágitól kaptuk.
The post Álomszép otthont varázsoltak az évszázados vályogházból first appeared on Sokszínű vidék.
