„Anyádék lakcímet váltanak, az tuti” – véleményezte Liptai Claudia Tóth Gabi Aranka szeretlek-előadását a Sztárban sztár All Starsban

Tóth Gabi az Open Stage Aranyka szeretlek című dalával állt színpadra a Sztárban sztár All Stars harmadik élő showjában. Az énekesnő produkcióját nagyra értékelte a zsűri, főként Liptai Claudia.

Egy biztos: anyádék lakcímet váltanak, az tuti

mondta a műsorvezető az énekesnő előadása után.

Azt gondolom, hogy ez egy nagyon nehéz produkció. Hiszen maga egy paródia, és számomra borzalmas, hogy a férjemnek az egyik kedvenc dala. Tehát onnantól kezdve elveszítettem ezt a játszmát. De azt hiszem, mindent, amit tudtál, ebbe belepakoltál, Gabi. Tökéletes!

– jelentette ki Liptai, aki később kiosztotta Tóth Gabinak az évad első tízes pontszámát is, míg a mellette ülő Hajós András, Stohl András és Lékai-Kiss Ramóna kilenc ponttal jutalmazták a produkciót.

A dal kapcsán egyébként az énekesnő megosztotta, hogy házibulikban többször is előadta már az elmúlt 10 évben, nővére, Tóth Vera ugyanis egy adott ponton mindig azt mondja neki: „nyomd már el az Arankát!”.

Én most így beteljesültem, úgy érzem

– tette hozzá Tóth Gabi.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Ketten búcsúztak a versenytől a Sztárban sztár All Stars szombati adásában
A jövő hétvégén már a top12-es mezőny áll majd színpadra az átalakulós versenyben.

The post „Anyádék lakcímet váltanak, az tuti” – véleményezte Liptai Claudia Tóth Gabi Aranka szeretlek-előadását a Sztárban sztár All Starsban first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed