Arctic Awakening teszt

Mit csinálnál, ha magadra maradnál a világ végén? Az Arctic Awakening pont ezt mutatja be, egy marék misztikummal megfűszerezve. Vigyázat, sétaszimulátor!

Mióta a játékfejlesztésben dolgozom, több tucat félkész játékhoz volt már szerencsém, szóval nem idegen a téma. Egészen más azonban egy ilyenen dolgozni (tudván, hogy egyszer majd kicsinosodik és másmilyen lesz), vagy csak megkapni, mint új megjelenést, hogy tessék, mondd el róla a véleményed. Az Arctic Awakening kicsit ilyen, és most nagyon csúnya dolog ezzel kezdeni a kritikát, de mindvégig ez motoszkált a fejemben, így hát adott volt a felütés. 

Nem most találkoztam azonban a stuffal először, ugyanis jó három éve már volt szerencsém egy előzetes verzióhoz. Akkor azt állapítottam meg, hogy az ötletben van spiritusz, s noha egy a Firewatchhoz igencsak hasonlító sétaszimulátor, csak gyengébb kivitelben, azért majd szívesen nyomogatnám a megjelenéskor. Nos ez az idő eljött és nem lehet azt mondani, hogy nem fejlődött volna a mű. A készítők valószínűleg sok helyről megkapták, hogy néha nem egyértelmű a hogyan tovább, így bekerült egy objektívajelző, de még így is néha kicsit el tud veszni az ember fia, hogy mit is kell csinálni.

No de ne szaladjunk ennyire, hátha valaki nem ismeri az Arctic Awakening sztoriját. Kai és Donovan az Északi-sarkvidék felett repülve próbálnak egy segélyszállítmányt célba juttatni a rászorulóknak, mit sem sejtvén, hogy hamarosan Ők lesznek ugyanebben a szerepben. A gép ugyanis lezuhan, és ráadásul a két szereplő túlél ugyan, de el is szakad egymástól. Nekünk Kai oldaláról van lehetőségünk betekinteni a történetbe, aki a roncshoz közel ver tábort, társasága pedig Donovan rádióüzenetein túl egy beszélő, intelligens drón lesz (mondanom sem kell, hogy kimért, gépekhez méltóan naiv stílusban nyomulva).

Ettől többet nem szívesen árulnék el, de annyit talán még érdemes leszögezni, hogy a környék, ahol a baleset történt, minimum egy furcsa hely. Különös drónok repdesnek a közelben, valamint eldugott létesítmények bukkannak elő a hófödte tájból, amik titkos kísérletek helyszínei voltak egykor. A menekülés mellett tehát a nyomozás is osztályrészül jut – ki kell deríteni, mi is történt itt valójában, egy idő után meg már a megmentő szerep is ránk hárul.

Az Arctic Awakening szégyentelenül másolja a Firewatchot, más dolgunk sincs, mint mászkálni objektíváról objektívára, közben pedig felváltva beszélni a társainkkal. De grafikailag is nagyon emlékeztet a sematikus ábrázolás módjával, ami gyakran egyazon szín árnyalataival kerül ábrázolásra (minden sárga, vagy piros, vagy kék….). Vagy szürke / fehér. S itt a gond, mert ez a két szín gyakran használva van, amivel egyértelműen úgy fest a játék, mintha (a bevezetőben már utalt) még erősen fejlesztés alatt álló, placeholder objectekkel teleszórt verzió volna. Pedig erről szó sincs (remélem), hanem tudatos művészi választás eredménye, csak éppen nem szerencsés.

A félkész érzés azonban máshonnan is visszaköszön. Az irányítás sutasága, a levegőben ragadt tárgyak, egymásba lógó objektumok, valamint a hanyag ütközésfigyelés mind-mind kizökkent az élményből. Pedig a sztori kifejezetten érdekes, jól is van adagolva, csupán a történések közti hosszú császkálás miatt érezhet a játékos időhúzást. Pláne, hogy akad olyan szekció is, ahol a főszereplőnk például picikét lesérül, így ennek hatására percekig csak egy helyben ücsörög, nem tudunk mozogni, de semmit csinálni sem. Persze kell a kiszolgáltatottság érzés, mint a Death Strandingben, de erről már ott elmondtam a véleményem. 

Hiába jók a szinkronszínészek, hiába vannak jó poénok – pl. említésre kerül Wilson a laszti a Számkivetettekből, de egy bizonyos “sirályraj” is. Apropó zene: amikor van, akkor hangulatos szintidallamokat kapunk, de túl sokszor inkább nagy a csend. Némán baktatunk a túlságosan is egyhangú tájon, alkalmasint körbe-körbe, mert a játék designerei nem tudtak jobbat kitalálni, hogy a szavatosságot megnyújtsák. A filozofálgatások és beszélgetések legalább előreviszik ilyenkor is a dolgokat, de ez messze kevés – sajnos ezt kell hogy mondjam. A műfaj kedvelői persze bátran elővehetik a Arctic Awakening-et, de azért legyenek felkészülve, hogy pár fagyás, vagy beakadás is borzolja majd a kedélyeket, így jó pár állás visszatöltés is prognosztizálható (legalábbis PS5-ön így volt).

Értékelés: 6/10
Fejlesztő, Kiadó: GoldFire Studios
Platform: PC, PS4, PS5, Xbox One, Xbox Series S|X

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed