ASUS ROG Zephyrus G16 (GA605): A felnőttek játékszere

A ROG Zephyrus család jó néhány tagja fordult már meg kezeink között, az első G14 pedig egyenesen az egyik kedvencünk volt, hiszen jóformán egy új kategóriát alkotott. Azóta már sokadik generációnál tart és magával hozta a nagyobb testvért is, hiszen az év első felében bemutatkozott a 16 hüvelykes, Intel Ultra szériával szerelt változat, mely a Computex után megkapta az AMD legújabb fejlesztését annak érdekében, hogy még sokoldalúbb legyen.

Az alábbiakban összeszedtük a 2024-es ROG Zephyrus G16 (GA605) három legfontosabb erényét, melyből kettőnek igazából párja sincs a piacon.

Dizájn

Bizonyára sok játékos hallotta már, hogy nőjön fel, ne költse a pénzét RGB-ben pompázó gagyi dolgokra. Nos, a ROG Zephyrus G16-nak egyértelmű helye van a legelegánsabb gamer laptopok között, azt is megkockáztatva, hogy az első helyen. A laptop formatervezése egyszerre sugároz eleganciát és funkcionalitást. A vékony, mindössze 2 cm vastagságú alumínium ház diszkrét, mégis futurisztikus megjelenést kölcsönöz, a szálcsiszolt felületek és a visszafogott RGB világítás pedig nem tolakodóak, inkább finom, elegáns részletekként funkcionálnak. Nemcsak egy masszív gamer laptop, hanem egy olyan gép, amely bátran használható munkára vagy prezentációkra is, anélkül, hogy feltűnést keltene. A karcsú dizájn különösen előnyös azoknak, akik sokat utaznak, hiszen a laptop könnyen hordozható, és mindenhová elkísérhet anélkül, hogy kompromisszumot kellene kötnöd a teljesítményben.

Lenyűgöző kijelző

A Zephyrus G16 egyik legkiemelkedőbb tulajdonsága a 16 colos ROG Nebula OLED kijelző, amely kiemelkedő színpontossággal és fényerővel rendelkezik. Az ASUS élenjáró az OLED kijelzős laptopok piacán és a sima laptopok után a gamer modellekben is elkezdte terjeszteni az átlagos IPS panelekhez képest mérföldekkel jobb vizuális élményt kínáló megoldásokat. A 2560×1600-as felbontás tűéles képeket biztosít, amit a 240Hz-es képfrissítés tökéletesít a játékosok számára. A kreatív felhasználók számára a kijelző 100%-os DCI-P3 lefedettsége és a Pantone hitelesítése jelent nagy előnyt, mivel a színek valósághűen és pontosan jelennek meg. Fotósoknak, grafikusoknak és videósoknak különösen nagy segítség lehet, hogy a képernyő ilyen magas szintű színvisszaadást kínál, így megmutatkozik, hogy nem csak egy gamer laptopról, hanem egy professzionális munkára is kiváló eszközről beszélünk.

AMD Ryzen AI HX 370 processzor

Az egyik legnagyobb újítás a Zephyrus G16 AMD-s verziójában a Ryzen AI HX 370 processzor, amely a legújabb Zen 5 architektúrát használja. Ez a processzor nem csak a játékosok igényeit elégíti ki, de a kreatív munkákhoz is tökéletes. A Zen 5 magok nagy számítási teljesítményt nyújtanak, amely lehetővé teszi a nagyobb adatfeldolgozási műveletek, például videószerkesztés vagy 3D renderelés hatékony futtatását. Az integrált Radeon 890M GPU-val kombinálva a laptop szokatlanul jó egyensúlyt kínál az erő és az energiahatékonyság között. Persze az sem árt, hogy mellette minden modell rendelkezik egy RTX 40-es NVIDIA kártyával is, a csúcsot pedig az RTX 4070 jelenti. Ez jól mutatja, hogy az új processzor mellett sem az volt a cél, hogy egy igazi erőművel és hardcore játékgépet fejlesszenek. Az AMD-s változat érkezése azt is lehetővé tette, hogy közvetlenül összemértjük a GU605-ös (Intel Core Ultra 9 185H) modellel. Nagyjából 10-15%-kal több fps-t kaptunk a GA605-tel (AMD Ryzen AI HX 370) szerelt újabb változattal, tehát kimondható, hogy megéri a frissebb modellt választani.

Mesterséges intelligencia (+1)

Idén laptop fronton is az AI kapta a legnagyobb szerepet. A Copilot+ PC-k bevezetése nem sikerült zökkenőmentesen, de végre a Qualcomm után az AMD is megugrotta a követelményeket, így a partnerek még szélesebb körben kínálhatják már a Microsoft megoldásait. Természetesen van dedikált Copilot gombunk és az 50 TOPS-os teljesítménnyel jelenleg a legerősebb NPU-val van dolgunk, ami a mobil processzorokat illeti. Erre idén már aligha lesz válasza az Intel-nek vagy a Qualcomm-nak, így akinek ez szempont, az mindenképpen az új Ryzen HX-szériát válassza, hiszen időtállóbb modellről van szó.

Persze csakúgy, mint az Intel chipet használó GU605, az AMD-s változat is igencsak borsos áron kezd, hiszen a milliós kategóriába sorolható. A pontos konfigurációkat és friss árakat a gyártó hivatalos online márkaboltjában érdemes figyelni. Persze a felső-középkategóriás gamer laptop mellett ebben a csomagban egy prémium ultrabook is benne foglaltatik, amit néhány év múlva akár szimplán csak irodai vagy munkagépnek is befoghatunk, ezt pedig sok középkategóriás gamer laptopról nem mondhatjuk el.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed