Átengedte a Kúria az LMP népszavazási kezdeményezését a kiemelt jelentőségű beruházásokról

A Kúria átengedte az LMP nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásokkal kapcsolatos népszavazási kezdeményezését, jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője.

A Nemzeti Választási Bizottság augusztusban utasította el az LMP kezdeményezését, amit most a Kúria átengedett.

„Abban a kérdésben kérjük ki a választópolgárok véleményét, hogy egyetértenek-e azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló törvényt” – írja az LMP.

Az LMP szerint ez a jogszabály lehetővé teszi a nagyberuházásoknak, hogy titokban valósuljanak meg, megkerüljenek minden törvényt és korlátot, és gyakorlatilag a környéken élők tudta nélkül mehessenek végbe. „Ez az a törvény, ami alapján a Fidesz az emberek feje felett átnyúlva épít akkumulátorgyárakat vagy bármilyen más beruházást.”

A népszavazás érvényességéhez 200 ezer érvényes aláírásra van szükség.

A nyáron az LMP egy másik népszavazási kezdeményezését viszont a Nemzeti Választási Bizottság és a Kúria után az Alkotmánybíróság is elutasította. Akkor az LMP azt kérdezte volna meg a választópolgároktól, hogy: Egyetért-e azzal, hogy akkumulátorgyártásra szolgáló üzemet csak akkor lehessen létesíteni egy településen, ha azt az ott lakó választópolgárok helyi népszavazás útján kifejezett döntésükkel támogatják?

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed