Az Egyesült Államok kormánya nyilvánosságra hozta a Hamász vezetői ellen emelt bűnvádat kedden, amit a 2023. október 7-én elkövetett terrorista atrocitás miatt az év elején kezdeményezett – írja az MTI.
Merrick Garland igazságügyi miniszter a bejelentésről szóló tájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a vádak közzététele egy részét jelenti az amerikai erőfeszítéseknek arra, hogy a Hamász működésének minden eleme célkeresztbe kerüljön. Hangsúlyozta, további lépések következnek.
Az életük hátralevő részében üldözni fogjuk azokat a terroristákat, akik felelősek amerikaiak elleni gyilkosságért, ide értve azokat is, akik őket illegálisan eszközökkel látják el
– közölte a Biden-adminisztráció főügyészi posztját is betöltő kormánytag, hozzátéve, hogy az igazságügyi minisztériumnak hosszú az emlékezete.
A bűnvádi indítvány hét vádpontból áll, elkövetőként pedig hat embert tartalmaz, köztük az időközben izraeli rakétatámadásban meghalt Iszmail Hanijét, a Hamász volt legfőbb vezetőjét és utódját, Jahja Szinvárt. Rajtuk kívül a felelősök közé sorolják Iránt mint a terrorszervezet támogatóját, valamint az Izrael ellen harcoló libanoni Hezbollah fegyveres szervezetet. Az amerikai adminisztráció New York város egy szövetségi bíróságánál indította a pert, ami egyelőre szimbolikus, hiszen a vádlottak közül hárman a feltételezések szerint halottak, hárman pedig valószínűleg a Gázai övezet alatti alagútrendszerben rejtőznek.
A vádat eredetileg februárban emelték, de titokban tartották abban a reményben, hogy sikerül kézre keríteni a fővádlottat, a Hamász vezetőjét, Iszmail Hanijét. A jogi iratot két nappal azt követően hozta nyilvánosságra Merrick Garland igazságügy miniszter, hogy azonosították a Hamász túszaként tartott amerikai állampolgár holttestét, aki a szombaton a Gázai övezetben megtalált hat halott túsz között volt.
The post Az amerikai kormány nyilvánosságra hozta a Hamász vezetői elleni vádiratot first appeared on 24.hu.