Az Átlátszó ellen is vizsgálódik a Szuverenitásvédelmi Hivatal

A Transparency International Magyarország után az Átlátszó ellen is eljárást indított a Szuverenitásvédelmi Hivatal. Az oknyomozó portál azt írja, Pálvölgyi Ákos, a Szuverenitásvédelmi Hivatal igazgatója kedden hivatalos levélben tájékoztatta az Átlátszót arról, hogy a hivatal a nemzeti szuverenitás  védelméről szóló, tavaly elfogadott törvény felhatalmazása alapján „vizsgálja azon szervezeteket, amelyek külföldről származó támogatás felhasználásával a választói akarat befolyásolására irányuló tevékenységet folytatnak, vagy ilyen tevékenységet támogatnak”.

A levélben leszögezik, hogy

az Átlátszót is külföldről támogatott szervezetnek minősítik, ezért a Transparencyhez hasonlóan egyedi, átfogó jellegű vizsgálatot indítanak a lap tevékenységével kapcsolatban.Az újság azt írja, hogy a vizsgálat keretében 11 kérdést kaptak Lánczi Tamás hivatalától. Ezek egy része bárki számára megismerhető adatokra vonatkozik, más része a könyveléssel kapcsolatos információkat kér, harmadik része pedig a pénzügyi beszámolóink kiegészítő mellékleteiben szerepeltetett nemzetközi donor szervezetektől kapott támogatásokkal kapcsolatos (például a támogatási szerződéseket kérik) több évre visszamenőleg. Azt is kérik az Átlátszótól, hogy „fejtse ki részletesen, milyen módon működik együtt a Transparency International Magyarország Alapítvánnyal, melyet a honlapján együttműködő partnerként tüntet föl.”

Kapcsolódó
A Velencei Bizottságban nem hiszik, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal az alkotmányos identitás védelmezője lenne
„Nagy a kockázata, hogy a hivatal létrehozása és tevékenysége negatív hatással lesz a magyarországi szabad és demokratikus vitára” – jegyezték meg.

The post Az Átlátszó ellen is vizsgálódik a Szuverenitásvédelmi Hivatal first appeared on 24.hu.

Visited 1 times, 1 visit(s) today
Loading RSS Feed

Loading RSS Feed