A mezítlábas béresgyerekként a bánsági Bogárosról a reformkor derekán Pestre sétáló Eggenhoffer Péter (1819?-1912) nélkül Erzsébetváros arca talán egészen másként alakult volna, hiszen az egész életében egyetlen fotón sem szereplő férfi volt az, aki felvásárolta a Keleti pályaudvar egykor mocsaras, bokros vidékének telkeit, majd nem csak az úgynevezett Csikágót, de annak legfontosabb szállodáját is létrehozta.
Ez volt a mai Rottenbiller és a Rákóczi út sarkán 1889-ben megnyílt Központi Szálló (más néven Centrál Hotel), ami hatvankét szobával várta az akkor már öt hosszú éve működő pályaudvarról kiáradó utazókat.
A szálloda a fennállása első évtizedében a város egyik legfényűzőbbje volt, hiszen a földszintjére helyezett étterem, a szivarszalon, a nyilvános telefon (a városban ekkor még csak kétszáz előfizetőt tartottak nyilván), a három lift, az éjjel-nappali mosoda, valamint a távírda szinte mind olyan újítás volt, amit korábban senki sem zsúfolt be egy tető alá.
Klösz György / Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.033 A Központi eredeti arca a századfordulón.
A Centrál az első világháború alatt, 1915-ben kapott vetélytársat: a Rákóczi út felőli szomszédos telken ekkor jelent meg az Imperial – a nemsokára gazdag távol-keletieket célzó luxushotellé alakuló Gellért tervezésében is részt vevő Sebestyén Artúr munkája –, ami a következő harminc évben többször is a szomszédjával összevonva, egy kézben működött.
Pest-Buda Aukciósház, ill. HT Aukciósház / Axioart Az Imperial eredeti arca, illetve egy 1930-ban kelt számlája.
A nagy fordulatot Budapest ostroma hozta: 1945 elején a pályaudvar felé néző Központi rommá vált, helyén pedig két évtizeden át egy üzletsorként megmaradt csonk maradt csak állva.
UVATERV / Fortepan A néhány hónappal az 1956-os forradalom után született fotón egy sor boltot látunk a megmaradt földszintes épületrészben: címfestő, üveg- és porcelánüzlet, presszó, fényképész, valamint óra- és ékszerbolt is helyet kapott benne.
A tűzfalak közti űrt végül a Szabadság Szálló töltötte (ép. Zilahy István, 1962-1964) be, ami az egykori Imperial megmaradt részét magába olvasztva épp hatvan évvel ezelőtt, 1964 szilveszterén nyílt meg a nagyközönség előtt:
Faragó György / Fortepan Az 1966-os látkép a Baross tér felől, még a felüljáró nélkül.
A recept egyszerű volt: a már meglévő 151 szobás hotelhez kétoldalt további szárnyakat, valamint új emeleteket ragasztottak, közel háromszorosára bővítve a kapacitását.
A négyszázegy szobájával Közép-Európa egyik legnagyobbjává vált óriás további bővítésére épp húsz évvel később, Roth János tervei szerint, egy osztrák kivitelezővel került sor, a Hotel Hungáriaként való újranyitáskor 528-ra nőtt szobaszámával pedig már abszolút a legnagyobbnak számított.
Az épületet az elmúlt negyven évben kívülről nem érték nagy változások, a belsőben azonban történt fejlődés, sőt, a bejárat utáni tágas térben rögtön egy érdekes világot találunk: a világ bármelyik átlagos szállodájának szín- és formavilágát hozó, idén elkészült lobbyfelújítás egyrészt óriási kontrasztot nyújt a városi autópályává vált Rákóczi út zaja, az utcai árkádok alatt átvonuló tömegek, a városépítészeti zsákutcát jelentő felüljáró, illetve a néhány lépésnyire lévő buszmegálló után, a falakon azonban a kortárs magyar művészet fontos alakjainak művei kaptak helyet.
Néhány budapesti luxusszállodát leszámítva az ember sehol sem számít egy jó eséllyel kurátort is látott minikiállításra, így a meglepetés borítékolt, főleg, ha megnézzük, milyen nívós, de nem méregdrága műtárgyaknak is jutott hely a falakon, hiszen a párban álló darabok közt
kisméretű efZámbó István-munkák,
Barakonyi Zsombor képei (ezek egyike a sokszor reprodukált Nyugati pályaudvar),
Gyarmathy Tihamér 1969-es rézkarcai,
a jórészt filctollal, papírra dolgozó Oláh Norbert Józsefvárost mutató alkotásai,
két, negyvenegy év különbséggel (1980, 2021) létrejött Nádler István-remek,
Menyhárt Tamás Menyus szintén két, vegyes technikával született festménye
is feltűnik, határozottan jót téve az egyébként kissé sivár belsőépítészeti megoldásoknak.
Szintén jó hír, hogy a lapunkhoz eljutott információkkal ellentétben a korábban eltávolítani tervezett Papírrepülő (1985) a helyén marad, erősítve a belső tér művészeti értékét.
A negyven évvel ezelőtti átalakítás során a bejárat mellett elhelyezett, az utcáról láthatatlan falburkolatot a keramikus-szobrász Pázmándi Antal (1943), illetve a szintén keramikus Thury Levente (1941-2007) közösen jegyzik, lényegét pedig egy sokszorosára nagyított, Magyarország szépségeiről mesélő prospektus adja, amit papírrepülő alakban hajtogattak össze.
Művészet, 1986/9. / Arcanum Újságok Az eredeti belső térben a mű (aminek repülője a képmezőn kívül, jobbra rejtőzik) kevésbé érvényesült, köszönhetően a túlzott bútorozásnak.
Az oldalak látható részein a szálloda Grand Hotel Hungáriává válásakor aktuális logója, egy Magyarország- és egy Budapest-térkép (ez a farokrészt adja) részlete, illetve számos kép mellett minimális német nyelvű szövegrészlet is olvasható, ami a Hortobágyot, a Balatont, illetve a népművészetet mutatja be.
A felhőket is mutató Pappíreppülő címadó részén egymáshoz semmilyen módon nem kötődő műtárgyak, vagy épületrészletek képei tűnnek fel – a teljesség igénye nélkül észrevehetjük rajta
Szent László Győrben őrzött hermáját,
a budai Királyi Palota előtti polgárházak egyikének pincéjéből 1974-ben előkerült Zsigmond-kori gótikus szoborlelet egy chaperont viselő férfifejet mutató darabját,
a közel nyolcszáz éves jáki templom főhomlokzatán álló, Jézust, illetve a tizenkét apostolt ábrázoló szobrokat (amiket 1992 és 1993 fordulója óta másolatokkal helyettesítenek),
a Szent Koronát, valamint
az 1490-es években született zalaszentgróti Madonnát.
A kapuk mögötti terek – nevezzük azt inkább hallnak, ne lobbynak – mindezek miatt egyértelműen az elmúlt évek egyik legmeglepőbb, a kortárs magyar művészet képviselőinek életművéből jól szűrő válogatását adják, így csak remélhetjük, hogy a kép a következő években állandósul, nem pedig csak egy átmeneti kiállításnak lehettünk a tanúi.
Felmerült kérdéseinkkel kapcsolatban a Danubius Hotels sajtóosztályát is megkerestük, akik válaszukban elmondták: a minikiállítás egy konkrét vendégeseményhez kapcsolódott, a tárgyak egy részét pedig már elszállították, míg a többit a következő napokban fogják. A Papírrepülő szerencsére a jövőben is a helyén marad, az azonban nem kizárt, hogy át fogják helyezni, hiszen a Danubius „a védett mivoltát a legnagyobb mértékben figyelembe véve keresi majd meg a megfelelő helyét a szállodában, illetve múzeumi környezetben”.
A szállodalánc sajtóosztálya hozzátette: a lobby idei áttervezését a spanyol Nathalie Rottenburg jegyzi, ezzel a munkák azonban még nem értek véget, hiszen a tervezők jelenleg is dolgoznak különböző változtatásokon. Ez nem zárja ki, hogy a jövőben is legyenek hasonló időszakos kiállítások, amiken magyar művészek mutatkozhatnak majd be.
The post Az egyetlen kerámiából készült papírrepülőt és kortárs minikiállítást rejt egy pesti szálloda hallja first appeared on 24.hu.
