Friss Hirek

Az elefánt sosem felejt

A Kieli Egyetem számolt be arról az érdekes kutatásról, amelyben a világon először tárták fel azt, hogy egy állat egy másik faj egyedére képes hosszú idő elteltével is emlékezni. Két állatkertben élő elefántot vizsgáltak csupán, így az eredményeket érdemes óvatosan kezelni.

Az ismert, hogy a vadon élő elefántok évek elteltével is emlékeznek az egykori itatóhelyekre, és évek múltán is felismerik elefánt fajtársaikat. De vajon az emberre is kiterjed kiváló memóriájuk?

Legendás történetekről tudunk, például ázsiai elefántról elterjedt, hogy kővel megdobálta azt a korábbi gazdáját, akit nem kedvelt – ám ez csak anekdota, és nem volt tudományos felmérés. A Zoobiology folyóiratban most közzé tett eredmények az mutatják azonban, hogy nem légből kapott a történet.

A kutatók két olyan nőstény afrikai elefántot vizsgáltak meg, akik a Berlini Állatkertből egy szászországi szafariparkba költöztek 13 évvel ezelőtt. A szakértők megkeresték Bibi és Panya egykori gondozóit, a három férfi a kísérlethez egy-egy tiszta pólót egy éjszakán át viselve adott szagmintát (mindegyik összesen négyet), majd rövid hangfelvételt és fotót is készítettek róluk.

Ezt követően bemutatták a mintákat-képeket az elefántoknak. Két helyre tettek ki mintákat az elefántok elé, az egyiken a volt gondozójukét, a másikon egy vadidegen emberét (ezt hivatott szemléltetni a nyitókép).

Az elefántok látták, de nem érték el a két mintát bemutató helyet, ám ennek ellenére is nyújtogatták feléje az ormányukat azzal a céllal, hogy alaposabban megvizsgálják. A kutatók e próbálkozásokról videókat készítettek, majd elemezték a felvételeket. Az elemzések azt mutatták, hogy a fotó vagy a hangfelvétel iránti érdeklődésükben nem volt különbség.

Más volt ugyanakkor a helyzet a gondozó szagát tartalmazó póló kapcsán, ezekből az elefánt a régmúltból ismerős szagot akarta gyakrabban és hosszabb időn át elérni. Úgy tűnik, legalább a gondozójuk szagára emlékezhetnek az állatok még 13 év elteltével is.

Ez igazán nem is meglepő, mivel az elefánt szaglása kiváló, a látása viszont nem igazán. Azt azonban a kutatók is hozzátették, fontos lenne minél több másik elefánttal is elvégezni a vizsgálatokat ahhoz, hogy egyértelmű eredménynek tekinthessék ezt. Igen valószínű ugyanakkor, hogy egy állatkerti elefánt számára a gondozójával kialakított jó viszony hosszú távon is pozitív hatású.

Landy-Gyebnár Mónika

The post Az elefánt sosem felejt first appeared on National Geographic.


Exit mobile version